BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a legnagyobb amerikai bank vezetője is a vészharangot kongatja

Jamie Dimon JPMorgan-vezér szerint hat-kilenc hónapon belül recesszióba süllyedhet a világgazdaság, a tőzsdéken pedig akár újabb húsz százalék feletti esés is jöhet.

Az amerikai gazdaság hat-kilenc hónapon belül recesszióba süllyedhet, a fogyasztókat azonban a küszöbönálló válság jobb helyzetben találja majd, mint a 2008–2009-es globális pénzügyi krízis idején – mondta Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója a CNBC-nek adott hétfői interjúban.

Fotó: Michel Euler / AFP

A legnagyobb amerikai bank vezetője szerint a kedvezőtlen tényezők egy „nagyon, nagyon súlyos kombinációja” a jövő év közepére várhatóan recesszióba taszítja az amerikai és a világgazdaságot egyaránt. Ezzel együtt úgy vélekedett, az amerikai gazdaság egyelőre nagyon jól teljesít, a fogyasztók pedig ugyancsak jobb állapotban vannak, mint a legutóbbi, 2008-as válság idején.

Dimon szerint a vészharangok megkongatását az elszálló infláció, a vártnál nagyobb jegybanki kamatemelések, a mennyiségi lazítás – azaz a jegybanki eszközvásárlások – még ismeretlen következményei, valamint az orosz–ukrán háború egyaránt indokolttá teszik.

Ezek mind nagyon-nagyon komoly tényezők, amelyek valószínűleg az Egyesült Államokat és a világot is – Európa már most is recesszióban van – valamilyen recesszióba taszítják hat-kilenc hónap múlva

 – mondta Dimon.

A bankvezér szerint a Fed túl sokáig várt, és túl keveset tett, amikor az infláció négy évtizedes csúcsra ugrott, azóta viszont igyekszik felzárkózni a jegybank szerepét betöltő szervezet.

Hogy a recesszió meddig tart majd, és hogy milyen mélységű lesz, azt Dimon szerint nem lehet megbecsülni, a piaci szereplőknek így egy sor különböző lehetséges kimenetelre érdemes felkészülniük. Sok múlik azon is, hogy mi lesz az Ukrajnában zajló háborúval.

Ami viszont borítékolható, az a továbbra is magas pici volatilitás. A JPMorgan-vezér szerint könnyen elképzelhető egy újabb 20 százalékos zuhanás a tőzsdéken, ez pedig vélhetően sokkal fájdalmasabb lenne a befektetőknek, mint az eddig elszenvedett, hasonló mértékű esés.

A JPMorgan pénteken teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését. A nagybank részvényei hétfőn közel 1 százalékot ereszkedtek, idén viszont már piaci értékének több mint harmadát elvesztette a részvény.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.