Gazdák ezrei tüntettek csütörtökön több új-zélandi városban, köztük Wellingtonban is a törvényjavaslat ellen, amely megadóztatná a gazdaságban tartott állatok okozta üvegházhatású gázokat.

Black,And,White,Holstein,Friesian,Cattle,Cows,Grazing,On,Farmland.
Fotó: VanderWolf Images / Shutterstock

A Groundswell New Zealand nevű mezőgazdasági lobbi összesen több mint 50 tüntetést szervezett, több helyen traktorokkal és kisteherautókkal vonultak fel.

A szervezők a tervezett adót kontraproduktívnak nevezték, kiemelve, hogy az ellehetetlenítené a vidéki kisközösségeket.

A Jacinda Ardern miniszterelnök által is támogatott javaslat szerint

a gazdálkodók 2025-től adóznának az üvegházhatást okozó – böfögésből, szellentésből, vizeletből származó – gázok után, az mértékét azonban még nem állapították meg.

Ardern azt mondta, hogy az állatok tulajdonosai az adók kifizetése érdekében megemelhetnék az immár környezetbarát termékek árát.

A jobboldali-liberális ACT párt képviselői azzal érveltek a javaslat ellen, hogy az voltaképpen növelné a gázkibocsátást, mert az agrárüzemek a szomszédos országokba települnének, ahol nehezebben tudnák csak megtermelni az élelmiszert.

Noha Új-Zélandon csupán mintegy ötmillióan élnek, körülbelül 10 millió tejhasznú szarvasmarhát és 26 millió birkát tartanak, az ország üvegházhatást okozó gázkibocsátásának pedig több mint fele a mezőgazdaságból származik.

A kormány korábban ígéretet tett arra, hogy Új-Zéland 2050-re eléri a karbonsemlegességet,

a terv részeként pedig azon van, hogy a mezőgazdaságban tartott állatok metánkibocsátását csökkentse.

Közvélemény-kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy az országban 15 hónapon belül választásokat kell tartani, és a törvényjavaslat jelentősen csökkentheti Ardern esélyeit a vidéki térségekben.