Kellemetlen meglepetéssel indult az új olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni első hazáján kívüli diplomáciai találkozója: alaposan megváratták. A politikus az Európai Bizottság első embere, Ursula Von der Leyen mellett tárgyalt Charles Michel Európai Tanács-elnökkel és Roberta Metsolával, az Európai Parlament vezetőjével, ám a kezdésre fél órát kellett várnia Brüsszelben, ami olasz politikai elemzők szerint diplomáciai katasztrófa és egyértelmű üzenet, a bizottság szóvivője viszont azzal védekezett, hogy Metsola előző megbeszélése egyszerűen elhúzódott.

VON DER LEYEN, Ursula; MELONI, Giorgia
Fotó: Virginia Mayo

Meloni a késés ellenére nyugodtan rázott kezet Von der Leyennel a folyosón, és mosolyogva állt oda a közös fotókra. A közel másfél órán keresztül tartó megbeszélésen a hivatalos bejegyzések alapján az az Ukrajna támogatása és a migráció veszélyei mellett az is szóba került, hogy Olaszországnak az központjában kell maradnia, és erős hangja lesz a jövőben is. Az EB elnöke is optimistán nyilatkozott, szerinte erős üzenetet hordoz, hogy Meloni első külföldi útja az uniós intézményekbe vezetett.

Az új olasz miniszterelnök pedig azt emelte ki, hogy azért is szeretett volna mielőbb találkozni az EU vezetőivel, hogy megváltoztassa a kormányáról alkotott hibás képet, és bizonyítsa, országa részt akar venni a közös európai munkában.

Metsola közleményében azt írta, teljes volt az egyetértés az Oroszország elleni szankciók fenntartásáról, és örömmel vette tudomásul, hogy a miniszterelnök szeretné megőrizni az európai egységet.

Összességében tehát elmaradt a várt parázs hangulat, és ugyan Meloni ígéretének megfelelően beszélt a helyreállítási alapból az országnak járó 750 milliárd euró sorsával kapcsolatos aggodalmairól, igaz, nem Von der Leyenékkel, hanem Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztossal. Egyelőre nem szivárgott ki semmilyen konkrétum az ügyben, így az sem, hogy esetleg újratárgyalható-e. Szakértők korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy Meloni lehetetlen küldetésre vállalkozik, ugyanis a helyreállítási terv végrehajtásának egy része már zajlik, és a dokumentum komplexitása miatt egyes elemeket csak akkor lehetne megváltoztatni, ha a teljes csomagról egyeztetnek.

Meloni: a jobbközép szövetség betartja az ígéreteit, még ha egyes javaslatok nem is fognak tetszeni

Az Európai Unióban nincsenek első- és másodosztályú tagok – mondta Giorgia Meloni első parlamenti beszédében, amelyben kijelentette, az általa vezetett jobboldali kormány az első helyre a nemzeti érdekek védelmét teszi, és hallatni akarja a hangját az EU intézményeiben.

Politikai elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy túlságosan általános nyilatkozatokat tettek közzé a felek, és ebből egyelőre nem lehet azt a következtetést levonni, hogy elásták a csatabárdot azt követően, hogy Von der Leyen éles hangvételben fenyegette az új olasz kormányt még a választások előtt – igaz, Meloni egyik fontos ígérete volt az is, hogy a bajban lévő olasz gazdaság érdekében megszerez minél több uniós forrást. A szakértők szerint tehát csak hónapokkal később derülhet ki, milyen stílusban kíván kommunikálni az Európai Bizottsággal.

Meloni megválasztása előtt többször is bírálta az EB-t, amiért politikai okokból nem utalja át Magyarországnak és Lengyelországnak az uniós forrásokat, és arról is beszélt, az általa vezetett koalíció – amelynek a tagja Matteo Salvini és Silvio Berlusconi is – nem lesz EU-ellenes, de EU-kritikus mindenképpen. Az Öt Csillag Mozgalom EP-képviselője, Fabio Massimo Castaldo korábban azt mondta,

félelme szerint Meloni egyre közelebb húzza Olaszországot Magyarországhoz és Lengyelországhoz, ami gátja lehet az egységes uniós fellépésnek és gyors cselekvőképességnek.