A Bayer Intacta2 Xtend nevű új, genetikailag módosított szójababja a 2022/23-as betakarítási időszakban Brazília teljes szójaültetési területének mintegy 10 százalékát teszi ki – közölte a cég brazíliai mezőgazdasági részlege a Reuters hírügynökséggel.

Monsanto Presents Genetically Modified Soybean Variety
Fotó: Paulo Fridman / Bloomberg via Getty Images

Az Intacta2 Xtend szójababot, amely tolerálja a Dicamba gyomirtó szert és ellenáll a rovaroknak, 2022/23-ban mintegy 4,3 millió hektáron, azaz 10,6 millió holdon vethetik el, szemben az előző év 243 ezer hektárjával.

A harmadik generációs vetőmag-technológiával előállított vetőmagot az elmúlt két évben Brazília több mint 500 ültetvényén próbálták ki, valamint tesztelték, és jellemzően magas terméshozamokat biztosított, több tucat termelő pedig a Bayer szerint hektáronként átlagosan száz 60 kilogrammos zsákot tudott megtölteni a terméssel.

Sőt, néhány termelő több mint 120 zsákot ért el hektáronként – mondta Rafael Mendes, a Bayer brazil agrárrészlegének kereskedelmi igazgatója.

„A száz zsák feletti szójababtermés hektáronként mindig is egy olyan vágy volt, amelyet nagyon kevés gazdálkodó ért el nagyon kis területeken ... az, hogy most így megnőtt az arányuk, megerősíti, hogy jó úton járunk"

 – mondta Mendes.

Ez a terméshozam majdnem kétszerese a brazil átlagnak, amelyet az ország élelmiszer-ellátási ügynöksége, a Conab 59 zsák/hektárra becsül.

Mint ismert, a német Bayer az amerikai Monsanto felvásárlásával jutott a génmódosított vetőmagok előállításának technológiájához, ugyanakkor a cég részvényárfolyamát megviselték azok a perek, amelyeket a Monsanto korábban előállított gyomirtója által állítólag okozott rákos megbetegedések miatt indítottak a csoport ellen.

Drágábban kávézhatunk mostantól, erről is szólt a brazil elnökválasztás

Napok óta emelkedik a kávé ára, mert veszített a nagyüzemi termelőket támogató Bolsonaro.