Nemzetközi gazdaság

Sokkolták a piacokat a kínai tüntetések – képgaléria az eseményekről

Éves mélypontjára esett a fekete arany ára, miután több kínai nagyvárosban zavargások törtek ki a koronavírus miatti lezárások ellen. Vidéken pedig elkezdődött a termés megsemmisítése – eladni úgysem tudják a zöldségeket a gazdák.

Úgy tűnik, nem nyugtatta meg a kínai közvéleményt a zéró-Covid-politika néhány héttel ezelőtti enyhítése. A nagyvárosokban kitört tüntetéshullámot a Bloomberg már a 30 évvel ezelőtti, drámai Tienanmen téri helyzethez hasonlítja. Hogy az összehasonlítás esetlegesen eltúlzott-e nehéz megmondani. Annyi azonban egyértelmű, hogy 

a nemrég újraválasztott Hszi-Csin ping, és a kínai kommunista párt több évtizede az egyik legnagyobb kihívással néz szembe, aminek kezelése meghatározó lehet az ország jövője szempontjából a hírügynökség értékelése szerint.

 

China Covid Unrest Boils Over as Citizens Defy Lockdown Efforts
Fotó: Bloomberg

A Kínában szinte példátlan tüntetéshullám rövid távú hatása azonban már egyértelműen lemérhető. 

Ahogy az lenni szokott, a befektetők elkezdték kerülni a kockázatosabb eszközöket, de a zászlót most az olajpiaci viszi, ugyanis a piacon attól tartanak, hogy a zavargások csökkentik az olajkeresletet a világ egyik legnagyobb gazdaságában.  

74 dollár alá is benézett az amerikai könnyűolaj hordónkénti árfolyama, míg az északi tengeri Brent 81 dollár körül állt hétfőn délelőtt, utoljára januárban kellett ilyen keveset fizetni hordójáért.

A WTI árfolyama
 

Megfigyelők véleménye megoszlik abban, hogy a kormány miképpen avatkozik majd be a tüntetéssorozatba. Abban sincs egyetértés, hogy az – egyébként ismét felgyorsuló Covid-fertőzések közepette – a hatóságok a vírusellenes intézkedések enyhítéséről döntenek, vagy pedig visszatér a vasszigor, és ismét milliókat kényszerítenek a négy fal közé, és döntik romba az éppen csak pislákoló gazdasági teljesítményt.

A fekete arany piacát több szakértő borúsan látja. 

A hangulat negatív, de a kínai események biztosan rátesznek egy lapáttal 

– mondta Warren Patterson, a szingapúri ING Groep NV nyersanyag-stratégiájának vezetője. Mások szerint az orosz olaj árplafonjáról kialakult politikai vita sem tesz jót a globális olajárnak.

Mindenesetre a zavargások rövid távú hatásai már látszanak, ugyanis a Baiduból származó forgalmi adatok azt mutatják, hogy 

Pekingben 45 százalékkal, Kantonban pedig 35 százalékkal csökkent a forgalom az egy évvel ezelőttihez képest.

A Kepler is kongatja a vészharangot, ugyanis az elemzőcég szerint a kínai olajkereslet átlagosan napi 15,11 millió hordós lehet ebben a negyedévben, szemben az egy évvel ezelőtti 15,8 millióval.

Fotó: Hector Retamal


Emellett Fenglei Shi, az S&P Global Commodity Insights olajpiaci szakértője szerint is először jelentősen romlani fognak a kilátások, mielőtt javulásnak indulnának.

Nyitás a rekordok árnyékában

A védőoltások és a tömeges tesztelés mellett Kína a világjárvány kezdete óta széles körű korlátozásokkal, akár sokmilliós városok teljes lezárásával igyekszik kezelni a vírushelyzetet. 

Miközben a világ szinte összes országában az élet visszatért a rendes kerékvágásba, az ázsiai országban továbbra is korlátozások nehezítik meg a mindennapi életet – az ebből fakadó elégedetlenség miatt alakultak ki a tüntetések.

Tény, hogy a szabályokat enyhén lazították, de az esetszám rekordszintre emelkedett ebben a hónapban.

A nyugtalanság felértékelte a dollár menedékszerepét, a zöldhasú erősödött az euróval szemben, az euró-dollár kereszt az 1,05-ös szintről fordult.

Az euró-dollár árfolyam
 

Pácba kerültek a kínai gazdák is

Bármennyire is nagy szükség lenne a kínai gazdák által termelt, többségében eladhatatlan többletmennyiségre a világ más pontjain, a gazdálkodók a termés megsemmisítésére kényszerülnek, ugyanis a több régiót érintő zárlat miatt képtelenek értékesíteni a terményeket. Az interneten több videó is kering erről, a közmédiában sokak felháborodtak a pazarláson, de mind a helyi-, mind pedig a kínai állami média is arról számolt be, hogy fő termőterületeken, például a Shandong, és Henan régióban a gazdák zöldségtáblákat semmisítenek meg, hogy újra tudják vetni a területet.

Szomorú egybeesés, hogy közben sok kínai régióban élelmiszerhiányra, és a zárlatok miatt ellátási zavarokra készülnek. Borítékolni lehet emellett az élelmiszerárak további emelkedését, ez azonban csak hosszabb távon érezteti majd hatását.

Kína-szerte egyébként folyik a zöldségfélék, a kel, a retek, és a spenót betakarítása, azonban ez sem megy zökkenőmentesen, ugyanis 

sok esetben a teherautók nem hajlandók, vagy nem tudnak bemenni a lezárás alatt álló falvakba, hogy onnan elszállítsák a termést, így az valószínűsíthetően ott helyben rohad majd meg.


Harapófogóba került Hszi

Hszi-Csin ping nehéz döntés előtt áll, szinte biztos, hogy rosszul jön ki a helyzetből – értékel a Bloomberg. A zéró-Covid-politika gyors visszafogása amellett, hogy a halálozások megugrását jelenthetné, alááshatná a politikai vezetés koronavírus járvány felszámolása melletti elkötelezettségét is. Ugyanakkor

Kínában szokatlanok az utcai megmozdulások: a hétvégi eseményeket a legnagyobb tiltakozó akcióknak lehet értékelni az 1989-es Tienanmen-téri demokráciatüntetések óta. 

Ahogyan akkor, úgy most is a demonstrálók döntő többsége 20-as, 30-as éveiben jár. Ugyanakkor a mostani fiatalok nem lehettek szemtanúi a 89-események véres elfojtásának. Fontos látni, hogy eddig a pártvezetés erőszakot nem alkalmazott, és nem is utalt erre a forgatókönyvre, mégis a Tienanmen térre behatoló tankok Damoklész kardjaként lebeghetnek sok tüntető feje fölött. 

Egyelőre azonban úgy tűnik, a kínai vezetés hagyja, hogy a lakosság elégedetlenségét kiélje az utcán, a központi hatalom mindent behálózó csápjaival inkább a kommunikációt, az interneten való szervezkedést igyekszik megbénítani.

Kevesen gondolják, hogy az események miatt a Hszi távozna tisztségéből, de olyan történelmi esemény elején állunk, ami emberek millióinak életét, és Kína jövőjét is megváltoztathatja – mondta az ausztrál IG Markets Ltd. piaci elemzője. Hebe Chen hangsúlyozta a hírhedt zéró-Covid-politikát nem fogják megváltoztatni, de a kínai történelem újabb viharos, és alacsony termelékenységű szakaszába léphet.

Akár ki is csúszhat az irányítás Hszi kezéből, nincs sok ideje, gyorsan kell lépnie valamit

– figyelmeztetett Frank Tsai, az Emlyon Business School sanghaji kampuszának oktatója. 

 

olajár zéró Covid zavargások kín
Kapcsolódó cikkek