Fenntartottuk az objektivitás és a pártatlanság alapelveit, miközben egyik oldalt sem részesítettük előnyben az orosz–ukrán háborúban és hasznot sem húztunk a fegyveres konfliktusból – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter egy pekingi konferencián, ahová a tárcavezető videóban jelentkezett be.

CHINA-WANG YI-SYMPOSIUM (CN)
Fotó: Zhang Ling / AFP

A politikus hozzátette, hogy a távol-keleti óriás elmélyíti a kölcsönösen előnyös együttműködést Oroszországgal.

Vang Ji hangsúlyozta, hogy a két ország közötti kétoldalú kereskedelem gyorsuló ütemben közelít a 200 milliárd dolláros célhoz, valamint a nagy beruházási projektek is jó úton haladnak. A külügyminiszter szerint Peking arra fog törekedni, hogy helyreállítsa az Egyesült Államokkal való kapcsolatokat, amelyek megromlásáért Washingtont tette felelőssé. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok az ázsiai országot tartja a legveszélyesebb versenytársának, és különböző intézkedéssel támadja a kínai cégeket, valamint iparágakat – írja az Al-Dzsazíra.

A politikus bírálta Washington Kína-politikáját, amit hibásnak nevezett, és kifejtette, hogy Peking továbbra is konstruktív szerepet fog játszani az ukrán válság megoldásában.

 A világ két legnagyobb gazdasága egy sor kérdésben (emberi jogi helyzet Kínában, Tajvan, ujgurok, vámháború) áll vitában, és eltérően vélekednek az orosz–ukrán háborúról is, miközben Washington a kínai techszektort támadja. Vang Ji a rendezvényen üdvözölte a kínai–arab kapcsolatok megerősödését. Szerinte Peking és az arab országok konszenzusra jutottak egy szorosabb kínai–arab közösség építésében, amely közös jövőt biztosít.

Beindul a kínai villanyautók gyártása Szaúd-Arábiában

Az e-autókat gyártó kínai vállalat, az Enovate 500 millió dollárért épít üzemet Szaúd-Arábiában. A tervek szerint évente 100 ezer elektromos járművet gyártanak, a létesítményt az Enovate egy szaúdi céggel közösen üzemelteti majd. Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása máris termőre fordult.