Kína számos területen, így az autóiparban is meghatározó szereplő. A legnagyobb európai és amerikai autógyártók ide telepítették az alkatrészek előállításának jelentős részét. A cégek így nemcsak költséghatékonyabbak, hanem a világ legnagyobb autópiacát is elérik.

Fotó: STR
Azonban a világjárvány rámutatott arra, hogy a kis raktárkészletre és a nagymértékű kínai gyártásra támaszkodásnak komoly hátrányai is lehetnek. A kínai zéró-Covid-politika miatti lezárások és a nyugati országok intézkedései felborították az addig olajozottan működő beszállítói láncolatokat, súlyos anyagi károkat okozva ezzel a vállalatoknak.
Ted Cannis, a Ford egyik felső vezetője szerint a következő évtizedben az ellátási láncok újragondolásán lesz az iparági hangsúly.
Jim Rowan, a Volvo Cars vezérigazgatója is hasonlóan vélekedik. Cége korábban jelentette be, hogy növeli a nem Kínában gyártott alkatrészek használatát.
Leginkább a német Mercedes-Benz, a BMW és a Volkswagen érezheti meg az autóipari ellátási lánc kockázatait. Ez a három cég 2018 és 2021 között az Európából Kínába irányuló közvetlen befektetések egyharmadát adta.

Fotó: Jeff Kowalsky / AFP
Azonban nemcsak a járvány miatti bizonytalanságok motiválhatják ilyen lépésre a cégeket. Ahogy Oroszországgal, úgy Kínával is egyre romlanak a nyugati politikai kapcsolatok. Ez pedig hosszú távon figyelmeztetésül szolgál a kínai gazdaságra támaszkodó multinacionális vállalatoknak.
A nagy nemzetközi cégek arra törekednek, hogy inkább az ázsiai ország piacára szánt termékeket gyártassák Kínában. Ezzel csökkentik a függőséget a nyugatra szánt áruk esetében, de továbbra is megmaradnak gyártói kapacitásaik a világ legnagyobb piacán.
A változások fokozatosan lépnek életbe, mivel a cégek az autómodellek esetében azok egész termékciklusa alatt az alkatrészeket ugyanott és ugyanúgy gyártatják. Ez általában hét évet ölel fel.
A beszállítói láncolatok újragondolása magasabb költséget és így magasabb termékárat is hozhat. Ha többen gyártatnak Európában és az Egyesült Államokban, akkor a magasabb bérek mellett a kisebb gyártói kapacitás is felfelé hajthatja az árakat.
Ha ehhez hozzávesszük az elektromos járművekre történő átállás költségeit is, akkor a cégeknek muszáj lesz valahol máshol találniuk árcsökkentő tényezőt a versenyképességük megőrzéséhez. Alacsony költséggel Indiában, Mexikóban, Ázsia és Afrika északi részein tudnak még alkatrészeket gyártani.
Többé már nem azt a korszakot éljük, amikor a költség a legfontosabb
– mondta Masahiro Moro, a Mazda egyik felső vezetője, aki szerint az alkatrészek stabil beszerzése is elengedhetetlen. A japán cég néhány eszköz előállítását már nem Kínában, hanem a hazájában végzi. A Financial Times értesülései szerint a Ford és a General Motors már több mint egy éve így tesz, ők egyre több részegységet inkább Amerikában állítanak elő, mint Kínában.