Szerbia a napokban 40,1 millió euró értékben bocsátott ki államkötvényeket, a befolyt összegből a még a második világháborút követő kommunista időszakban elkobzott utáni kártérítési kötelezettségeket rendezik. A pénzügyminisztérium előleget fizet a kárpótlásban részesülőknek, a termőföldek, illetve más, még létező ingatlanok esetében pedig természetben zajlik a vagyonelem visszaszármaztatása. 

Serbian,Dinar,Isolated,On,White,Background.,3d,Illustration.
Fotó: Shutterstock

Az igazi erőpróbát a szerb államháztartás számára a múlt hét végi kötvénykibocsátás jelentette, amelyet várakozáson felüli érdeklődés övezett.

Összesen 1,75 milliárd dollár értékben bocsátottak ki és adtak el államkötvényeket, 

öt- és tízéves futamidővel. Ebből 750 millió dollár értékben adtak el ötéves futamidejű kötvényeket, további 1 milliárd dollár értékben pedig tízéves lejárattal. Az ötéves futamidő esetében a kamat a féléves Euribor plusz 2,9 százalék, a tízéves államkötvények esetében Euribor plusz 3,1 százalék.

Sinisa Mali pénzügyminiszter szerint Szerbia óriási sikert ért el az ügylettel, 

a befektetők nagy érdeklődést mutattak a szerb állampapírok iránt, amit jól jelez a hatszoros túljegyzés. 

A keresleti oldalon ugyanis 11 milliárd dollár jelent meg, mintegy 500 befektető jelentkezett – büszkélkedett a pénzügyminiszter, emlékeztetve makrogazdasági mutatószámokra. A tavalyi GDP-növekedés 2,5 százalék körül lehetett, az államadósság pedig GDP-arányosan kicsivel meghaladhatta az 50 százalékot, ami az euróbevezetéshez szükséges kritériumokat is kielégíti. Persze erről még szó sincs. 

Mali rámutatott, hogy Szerbia hasonló feltételeket tud a tőkepiacon elérni, mint Magyarország, amely befektetésre javasolt adósbesorolással rendelkezik, és uniós tagállam is, illetve jobb feltételeket tudtak elérni, mint például Románia, amely szintén EU-tagország.


 

Tóth Péter, Vajdaság