A több mint 90 napja nem fizetett, vagy fedezet nélkül maradt hitelek aránya a bankokban már a háború kezdete előtt is meglehetősen magas volt. 

Ukraine nationalizes largest bank after stability concerns
A PrivatBankot 2016-ban államosították.
Fotó: Sergii Kharchenko / NurPhoto via AFP

A háborús sokk azonban a pénzügyekre is kiterjedt, a tavaly a nem teljesítő hitelek aránya az összes hitelen belül 37 százalékra emelkedett. Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) becslései szerint a háború végére a lejárt hitelek aránya elérheti a 60 százalékot. A bankok elveszítik bevételeik jelentős részét, ami újabb csődhullámhoz vezethet. 

Az NPL-ek legnagyobb része még most is a 2016-ban megrendült helyzete miatt államosított PrivatBankban összpontosul – 188,1 milliárd hrivnyát (kb. 1881 milliárd forintot) tesz ki, ami az összes lejárt 43,8 százaléka. 

E kölcsönök jelentős részét a korábbi tulajdonosokhoz közel álló személyeknek adták ki, amelyekért még hat évvel az államosítás után is folynak a jogi viták. 

A PrivatBank államosítása után javulni kezdett a tendencia, 2018 óta a lejárt hitelek aránya a bankokban 56 százalékról 26,6 százalékra csökkent – a háború kirobbanása óta azonban ismét növekedésnek indult ez az arány. Február 24-e után ukránok milliói és több száz vállalat veszítette el bevételeit. Tavaly a problémás kintlévőségek volumene az állami bankoknál nőtt a legnagyobb mértékben: az Oscsadbankban 26,46 milliárd, az Ukrgasbankban 15,53 milliárd hrivnyával. (Egy hrivnya kb. 10 forint.)  

Az elmúlt év júniusában az NBU azt jósolta, hogy a háború következtében a bankrendszer NPL-portfóliója 20 százalékkal növekedhet, ám az év végéhez közeledve 30 százalékra rontották az előrejelzést. A jegybank szerint még rosszabb is lehetett volna a helyzet a lejárt hitelekkel, ha a háború kitörése után nem vonják ki a piacról az orosz állami bankok leányvállalatait. Egyes szakértők szerint azonban az NBU várakozásai az NPL-portfólió háború utáni növekedésével kapcsolatban túl optimisták. 

A Concorde Capital úgy véli, hogy a rossz hitelek valós volumene akár az 50-60 százalékot is eléri 

– ráadásul a legnagyobb pénzintézet, a PrivatBank rossz hitelei nélkül számolva. 

„A háború számlájára sok minden írható, így nem valószínű, hogy ennek hosszú távú következményei lesznek azok számára, akik objektív okokból nem tudják a háború előtti feltételekkel kiszolgálni hitelüket” – fogalmazott Olekszandr Parascsij, a Dragon Capital gazdasági elemzője.