BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Key Speakers At The WSJDLive Global Technology Conference

Eltűnt, nem találják a kínai milliárdos bankárt – megint kezdődik?

Kína egyik vezető befektetési bankára szőrén-szálán eltűnt, a saját munkatársai sem találják. A bank részvénye zuhan, találgatják, hogy a bankár eltűnése nincs-e összefüggésben Hszi Csin-ping elnök ígéreteivel, hogy lecsapnak a korrupcióra. Hivatalos bejelentés a hatóságoktól mindenesetre nincs.

Harmadik napja nem találják a munkatársai Bao Fan milliárdost, Kína egyik vezető befektetési bankárát, a China Renaissance bank elnök-vezérigazgatóját.

Key Speakers At The WSJDLive Global Technology Conference
Fotó: Getty Images

Bao Fan, aki fő részvényese a banknak, kulcsfigura a kínai technológiai szektorban is, több internetes startup felemelkedésében játszott szerepet. A 2005-ben alapított csoport jó néhány hazai internetes óriás részvénykibocsátását szervezte, köztük volt a vezető e-kereskedelmi vállalattá alakult JD.com is. Bao menedzselte a Didi fuvarmegosztó és riválisa, a Kuaidi Dache emlékezetes 2015-ös egyesülését is. A pénzintézet nemzetközi, több mint 700 alkalmazottja van, irodái Pekingben, Sanghajban, Hongkongban, Szingapúrban és New Yorkban.

A bank még csütörtökön annyit közölt, hogy a vállalat nem tud kapcsolatba lépni Bao úrral. A hitelintézet részvénye azonnal 50 százalékot zuhant a hongkongi tőzsdén, majd 30 százalékos veszteség körül állapodott meg. Bao kulcsember a cégnél, a hiányát a részvény árfolyama minden bizonnyal hosszabb távra is megérezné.

A bankár eltűnése azonnal spekulációt indított el, nem azt jelzi-e, hogy a hatóságok ismét lecsapnak a pénzügyi szektorra annak a jegyében, hogy Hszi Csin-ping elnök folytatja a korrupció elleni hosszú hadjáratot.

Vang Ven-bin külügyminisztériumi szóvivő a Bao eltűnését firtató kérdésre azt válaszolta, hogy nincs birtokában releváns információ, de elmodnhatom, hogy Kína jogállam. „A kínai kormány a törvénnyel összhangban megvédi polgárai legitim jogait” – tette hozzá.

A spekulációt ugyanakkor az is hajtja, hogy 

nem lenne az első eset, hogy egy nagyon gazdag üzletembert lekapcsolnak. 

Hsziao Csian-hua dúsgazdag kínai–kanadai üzletembert 2017-ben tartóztatták le, és múlt augusztusban kapott korrupcióért 13 éves börtönbüntetést. Az üzletembert, aki kapcsolatokat ápolt kommunista csúcsvezetőkel, állítólag hongkongi szállodai szobájából rabolták el civilruhás pekingi rendőrök – írta a The Guardian.

A Caixin hírportál szerint a China Renaissance elnökét, Cung Lint tavaly szeptemberben őrizetbe vették, az állami ICBC bank lízingcégénél folyó vizsgálattal összefüggésben.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.