Az Egyesült Államok kormánya hat kínai légiipari szereplőt sújtott kereskedelmi korlátozással, amelyeket összefüggésbe hoz a feltételezett kínai megfigyelő léggömbprogrammal – jelentette be az amerikai kereskedelmi minisztérium helyi idő szerint pénteken. A tárca közleménye szerint öt vállalatról és egy kutatóintézetről van szó, amelyek – a megfogalmazás szerint – támogatják a kínai hadsereg modernizációját, különösképpen a Népi Felszabadító Hadsereg repülési programját, ideértve a léghajókat és a léggömböket.

High Altitude Balloon 2023
léggömb Kína Egyesül Államok, ballon
Kereskedelmi korlátozásokkal sújtotta Amerika Kínát a kémléggömb miatt.
Fotó: AFP

A bejelentés szerint a hat kínai érdekeltség rákerült azoknak a cégeknek az egyre bővülő listára, amelyeket az Egyesült Államok exporttilalommal sújt, és amelyeket jelentős kockázatként azonosít az amerikai nemzetbiztonság szempontjából. Az amerikai érvelés szerint a szankció alá helyezett vállalatok komoly kínai állami megrendelésekkel rendelkeznek.

A szintén büntetőintézkedéssel sújtott kutatóintézet a kínai állam tulajdonában áll, és polgári, valamint katonai célú érzékelőket állít elő.

Matthew Axelrod exportügyekét felelős miniszterhelyettes magyarázatként arról beszélt, hogy az intézkedéssel az Egyesült Államok fokozza az erőfeszítéseit, hogy megakadályozza a kínai államot a megfigyelő léggömbök használatában, amellyel megsértette az Egyesült Államok és több mint negyven további ország légterét.

Az Egyesült Államok légterében, Alaszka térségében január 28-án észleltek egy nagy magasságban közlekedő eszközt, amelyet kínai megfigyelő léggömbként azonosítottak az amerikai hatóságok. A járművet nyolc nappal később az amerikai légierő rakétával semmisítette meg az ország keleti partvidéke fölött.

Az ügy miatt az Egyesült Államok képviselőháza csütörtökön Kínát elítélő határozatot fogadott el, amire a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken úgy reagált, hogy az Egyesült Államok hazudik a világnak, a törvényhozás túlreagálja a léggömb körüli kérdést, és politikai manipulációra használja fel.

A kínai kormány a héten megismételte azt az állítását, hogy egy eltévedt meteorológiai léggömbről és nem hírszerző eszközről van szó, és azt követelte az Egyesült Államoktól, hogy szolgáltassa vissza a megsemmisített eszköz összegyűjtött darabjait, amelyeket az amerikai hatóságok vizsgálnak, részben a Szövetségi Nyomozó Iroda Quanticóban működő laboratóriumában.

A léggömb körüli incidens miatt Antony Blinken amerikai külügyminiszter

lemondta a múlt hét végére tervezett pekingi látogatását, a hivatalos bejelentés szerint az utat egy alkalmasabb időpontra halasztják.

Az amerikai légierő pénteken egy újabb azonosítatlan légi eszközt lőtt le Alaszka északi partjai közelében. A Pentagon pénteken azt közölte, hogy az eszköz származásáról egyelőre nincs információ, de az kockázatot jelentett a polgári légi forgalomra, ezért döntöttek gyors megsemmisítése mellett.

Peking és Washington közeledését szétdurrantotta egy léggömb

Kína magas szinten fejezte ki tiltakozását: túlreagálással és a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértésével vádolták az amerikai felet.