BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Moszkva bizonygatja, nyitott a párbeszédre Kisinyovval

Az újonnan megalakult kisinyovi kormány ellenére változatlanul viszonyul Moldovához és nyitott marad a konstruktív párbeszéd kialakítására – közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szombaton.

Oroszország a hét elején egyszer már visszautasította Maia Sandu moldovai államfő azon állítását, miszerint Moszkva Moldova destabilizálására törekedne. 

Russian Foreign Ministry Spokesperson Maria Zaharova
Fotó: Anadolu Agency via AFP

A chisinaui parlament a héten bizalmat szavazott az újonnan megalakult Nyugat-barát kormánynak, Dorin Recean miniszterelnök pedig egyértelműen leszögezte, hogy országát a gazdasági helyreállás és az európai integráció felé vezető úton kívánja kormányozni. „Az EU teljes értékű tagjai szeretnénk lenni” – jelentette ki Recean csütörtöki parlamenti beszédében.

Sandu elnök hétfői televíziós beszédében arra figyelmeztette országa lakosságát, hogy Oroszország újabb kísérleteket tesz Moldova destabilizálására, hogy megbuktassa a kormányt és az alkotmányos rendet annak érdekében, hogy befolyásolni tudja az ország politikai irányultságát és befolyást mérhessen a belpolitikára.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai parlamenti felszólalásában elutasította a Moszkvát ért vádakat, szerinte a moldovai vezetés oroszellenes retorikájának célja, hogy eltereljék a figyelmet a belpolitikai kudarcokról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.