BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs menekvés: temetéseken és sípályákon is osztogatja a kényszerbehívókat az ukrán hadsereg

Természetesen a hadseregbe való bevonulás megosztó téma az országban. A toborzótisztek már bárhol a hadköteles férfiak kezébe nyomhatják a behívójukat.

Az elmúlt hetekben az ukrajnai katonai mozgósítás az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó téma lett a közösségi oldalakon keleti szomszédunknál. Miközben sokan önként jelentkeznek a hadsereg soraiba, akadnak szép számmal olyanok, akik szeretnék elkerülni a szolgálatot – számolt be róla a Kárpáti Igaz Szó kárpátaljai hírportál.

Military,Boots
Ukrajna, ukrán, behívó, sorozás, toborzás, háború
Nincs menekvés: temetéseken és sípályákon is osztogatja a kényszerbehívókat az ukrán hadsereg.
Fotó: Shutterstock

Természetesen a hadseregbe való bevonulás megosztó téma az országban. Sokan egyetértenek azzal a véleményt, hogy a kiképzés nélküli vagy épp nem megfelelő fizikai állapotban lévő emberek nem jelentenének túl nagy segítséget a fronton. Azonban a közösségi oldalakon sok bejegyzés található arról is, hogy miközben vannak, akik már egy éve harcolnak, sok olyan állampolgár akad, aki fegyvert foghatna vagy a hátországban szolgálhatna, ehelyett az éttermekben szórakoznak, partikat szerveznek vagy a sítelepeken mulatják az időt.

Azt ugyanakkor szinte mindenki felháborítónak tartja, hogy

már nem csupán az utcákon, az éttermekben, a buszokon, hanem a temetéseken és gyakorlatilag mindenhol egyenruhások osztogatják a férfiaknak az idézéseket.

A goloskarpat.info hírportál tájékoztatása alapján már a sípályákat is elkezdték ellenőrizni a hatóságok. Bár több helyi sajtóorgánum a napokban tévesen arról írt, hogy a rendőrség és a toborzóiroda munkatársai az Ivano-Frankivszk megyei Bukovel síközpontban osztogatták a turistáknak a behívókat. Azonban később kiderült, és ezt a Facebook-videók is alátámasztották, hogy a Lemberg megyei Trostyany sípályánál készültek a felvételek.

Közvetlenül a lesikló lejtőkön kapták el a turistákat, és adták nekik a behívókat – számoltak be róla a szemtanúk.

Bahmut elhagyására szólította fel a lakosságot az ukrán kormány

A kelet-ukrajnai településnél napok óta ádáz küzdelem zajlik. Az oroszok egyre közelebb kerülnek Bahmut elfoglalásához.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.