Szűk négy év után derült ki, hogy a teljes összeomlás ellen küzdő Alitalia légitársaságnak nyújtott állami támogatás nem felelt meg az által szabott követelményeknek. Ugyan a római kormány az azóta megszűnt légitársaságnak kölcsönként 2017-ben 900 millió, majd 2019-ben 400 millió eurót adott, hamar világossá vált, hogy kútba dobott pénzről van szó, az Alitalia nem tudja visszafizetni a hitelt. 

Los Angeles, CA / USA - May 30 2016: Alitalia Boeing 777-200ER parked at LAX International Airport. Long haul 777 aircraft registered as EI-ISA before departure to Rome Fiumicino, Italia. Aerial view.
A légitársaságba tízmilliárd eurót pumpáltak az olasz kormányok – mindhiába.
Fotó: Getty Images

A masszívan veszteséges légitársaság egy centet sem törlesztett, így a brüsszeli versenyhatóság a hitelt olyan vissza nem fizetendő versenytorzító támogatásként könyvelte el, amire Róma keresztet vethet. Más kérdés, hogy az Alitalia a csalárd módon szerzett nemzetközi versenyelőnyéből semmit sem profitált, az csak az agóniáját hosszabbította meg, és a potenciális vevőjelöltek, mint az Etihad vagy a Delta Air Lines, sem nyúltak végül a hóna alá. 

Az Alitalia romjain felépített új olasz állami légitársaság, az ITA (Italia Trasporto Aereo) Airways nem felel elődje tartozásaiért, 

így az Alitalia csődeljárást követő végelszámoláshoz csatlakozhat be a római kormány, hogy a követelését érvényesíthesse – ezt Ariana Podesta, az Európai Bizottság szóvivője tanácsolta a Giorgia Meloni által vezetett olasz kormánynak. Ebből azonban aligha térülnek meg a kabinet cégmentő kiadásai. 

Hozzácsaphatják a követelést a 2017-es 900 milliós tételhez, ugyanis a bizottság azt már 2021-ben illegálissá nyilvánította. Nem véletlen, hogy az ITA elindításához nyújtott állami százmilliókról az épp aktuális olasz kormány már előre egyeztetett Brüsszellel, amely azokat előzetesen úgy hagyta jóvá, hogy az államnak megszabott határidőn belül el kell adnia a tulajdonrészét. 

Egyes összesítések szerint az Alitalia-mentő akció mindent egybevetve tízmilliárd eurójukba került az olasz adófizetőknek, ráadásul szemernyit sem jutottak előre, 

a fapadosok által diktált versenyben esélytelenül indul a rugalmatlan és pazarló módon működő légitársaság.

A jóval karcsúbb ITA indulása sem volt zökkenőmentes, a cég a 2021-es évet 170 millió eurós üzemi veszteséggel zárta. A 2022-es adatok még nem ismertek, mindenesetre Róma – brüsszeli engedéllyel – az idén 250 millió eurót pumpál a cégbe, amelytől már 2024-ben üzemi profitot reméltek. 

A tavaly ősszel az értékesítésére kiírt tenderen egyedüliként a Lufthansa maradt a porondon,

 amely sajtóhírek szerint 40 százalékos részesedést szerezne az ITA-ban, ezért becslések szerint 200-300 millió eurót kell kifizetnie. A tenderkiírás első körben egy kisebbségi részvénycsomag tőkeemelés révén való megvásárlására vonatkozott, a teljes irányítást csak a vállalások teljesítése esetén kaphatja meg a potenciális jelentkező. 

MILAN MALPENSA, ITALY - CIRCA NOVEMBER, 2017: a passenger use Alitalia self service check-in kiosks at Milan-Malpensa airport, Terminal 1.
Az Alitalia kicsekkolt, az ITA Airwayshez elvileg már semmi köze sincs.
Fotó: Getty Images

A két fél a folyamatban lévő ügyre való hivatkozással nem kommentálta ezeket az értesüléseket, az ajánlat hírét viszont megerősítette a Lufthansa, amely egyben kötelezettséget vállalt arra, hogy a veszteséges ITA-t fenntartható módon üzemeltethető légitársasággá alakítja, miközben saját lefedettségét is növeli Európa térképén. 

A németek érdeklődését intenzív olaszországi jelenlétük indokolja, az Egyesült Államok után számukra Itália a legfontosabb célország mind az üzleti, mind a szabadidős utazások terén.