BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ryanair: tizenöt százalékkal is drágulhatnak az idén a repülőjegyeik

Az ír Ryanair fapados légitársaság forgalma az idén 10 százalékkal nőhet. Csakhogy a jegyárak szépen drágulnak, bár a karakteres vezérigazgató szerint nem annyival, mint mások jósolták.

A repülőjegyárak az idén 10-15 százalékkal emelkedhetnek – közölte Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerdán. Hozzátette, nem valószínű, hogy 

20 százaléknál nagyobb mértékű emelkedés következne be, ahogy azt más légitársaságok megjósolták

 – írja a London South East.

20230124 Budapest Ryanair  sajtótájékoztató Fotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG A képen: Michael O’Leary  a Ryanair vezérigazgatója
Fotó: Kallus György / VG

A fapados légitársaság forgalma az idén 10 százalékkal nő, és a foglalások üteme a nyáron is folytatódhat, részben az Európába érkező amerikai turisták tömegeinek köszönhetően – mondta. 

Az ír fapados légicég vezérigazgatója a múlt héten közölte, hogy másfél éves mosolyszünet után felújítja repülőgép-vásárlási tárgyalásait a Boeinggel. A Boeing küldöttsége akkor csapta rá az ajtót O’Learyre, amikor túl alacsony árat kínált a repülőikért.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.