Ankara keményen dolgozik azon, hogy meghosszabbítsa az ENSZ által támogatott kezdeményezést, amely lehetővé tette Ukrajna számára, hogy gabonát exportáljon az Oroszország által blokád alá vett kikötőkből – jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter a katari Dohában zajló, a kevésbé fejlett országokról szóló ENSZ-konferencián tartott beszédében.

Ship Inspections Continue As Russia Rejoins Grain Deal
Fotó: Chris McGrath/Getty Images

Keményen dolgozunk a fekete-tengeri gabonamegállapodás zökkenőmentes végrehajtásán és további meghosszabbításán

– mondta a tárcavezető. Hozzátette: Antonio Guterres ENSZ-főtitkárral is megvitatta az alku meghosszabbítására irányuló erőfeszítéseket. Az ENSZ és Törökország által tavaly júliusban közvetített fekete-tengeri gabonakezdeményezés lehetővé tette a gabonaexportot három ukrán kikötőből, egy védett tranzitfolyosón keresztül. A megállapodást novemberben meghosszabbították, és március 18-án jár le, amennyiben nem születik megegyezés a az újabb kiterjesztésről – írja a Reuters. A szerződés végrehajtását felügyelő törökországi Közös Koordinációs Központ szerint

március 3-ig csaknem 23 millió tonna gabonát és egyéb élelmiszert exportáltak a fekete-tengeri gabonaegyezményen keresztül.

Oroszország már jelezte, hogy elégedetlen az alku egyes elemeivel. Moszkva közölte, hogy csak akkor hajlandó meghosszabbítani a fekete-tengeri gabonaegyezményt, ha saját mezőgazdasági termelőinek érdekeit is figyelembe veszik. Vasárnap Marija Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője megismételte ezt az álláspontot. Az eurázsiai ország agrárexportját nem célozták meg kifejezetten a nyugati szankciók, de Moszkva szerint a fizetési, logisztikai és biztosítási ágazatot érintő korlátozások akadályozzák, hogy gabonáját és műtrágyáját értékesíteni tudja.

Tovább folynak a harcok Bahmutnál, az oroszok csapást mértek az Azov-ezred parancsnoki központjára

Az orosz hadsereg csapást mért az Azov-ezred parancsnoki központjára a délkeleti Zaporizzsjai régióban, miközben Herszon környékét is támadják, valamint tovább zajlanak a harcok Bahmutnál is.