A péntekre beharangozott német vasutassztrájk miatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre lehet számítani, és a munkabeszüntetés a csütörtök este Budapestről induló járatokat is érinti – közölte a társaság a Mávinform oldalán csütörtök délután.

MÁV: Itthon is fennakadásokat okozhat a német vasutassztrájk
Magyarországon is fennakadásokat okozhat a német vasutassztrájk.
Fotó: AFP

A csaknem negyedmillió dolgozót képviselő német vasúti szakszervezet, az EVG szerdai közleménye szerint pénteken hajnali 3 órától délelőtt 11-ig figyelmeztető sztrájkot tartanak a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaságnál és számos németországi regionális vasúttársaságnál is.

A hír kapcsán a Mávinform oldalán közölték: a Deutsche Bahn azt javasolja az utasainak, hogy ha tehetik, halasszák el az utazásukat. Az utasoknak érdemes tájékozódniuk a DB és a MÁV tájékoztatási felületein, illetve ügyfélszolgálatainál.

A nemzetközi jegyet online már megváltó utasok közvetlen értesítését már megkezdte a MÁV-Start.

A magyar vasúttársaság közlése szerint a csütörtökön este Berlinbe induló EuroNight csak a lengyel határállomásig, Rzepinig közlekedik. A németországi szakaszon Rzepin és Berlin között pótlóbusszal utazhatnak az utasok.

A szintén csütörtök este Budapestről induló Kálmán Imre EuroNight stuttgarti vonatrésze csak Salzburgig közlekedik.

A Mávinform honlapján elérhető információk szerint a Railjet Xpress, a Hungária EuroCity, a Metropol EuroNight és a Kálmán Imre EuroNight járatai is érintettek.

Pénteken a Németország felé, valamint felől közlekedő Railjet Xpress vonatok csak Salzburgig, illetve Salzburgtól közlekednek. A németországi szakaszon kimaradnak. Kivétel ez alól a Keleti pályaudvarról 7:40-kor induló és a Münchenből 13:29-kor induló railjet.

A Hungária EuroCity Budapesttől csak Prágáig közlekedik pénteken, míg a Hamburgból Budapestre induló Hungária EuroCity a németországi szakaszán kimarad, csak Prágától közlekedik.

A pénteken Stuttgartból Budapestre induló Kálmán Imre EuroNight csak Salzburgtól közlekedik. A vonat Stuttgart és Salzburg között nem jár.

A vasúttársaság arra is felhívta a figyelmet, hogy

az április 18-ig megváltott, április 21-re Németországba vagy a visszaútra szóló menetjegyek díjmentesen visszaválhatók vagy április 23-ig a jegyen feltüntetett viszonylatban felhasználhatók.

Új jegy vásárlása esetén a vasútvállalat csak a még elérhető ajánlatokat tudja biztosítani. Ha csak drágább jegy kiadása lehetséges az utas részére, akkor a két jegy ára közötti különbözetre méltányossági kérelmet lehet benyújtani az ügyfélszolgálathoz.

A menetjegy visszaváltását vagy más időpontra érvényesítését a nemzetközi jegypénztárakban, az elektronikusan vásárolt jegyek esetében az [email protected] címen intézhetik az utasok.