Trehányak lehettek az oroszországi, a műszaki hírszerzéssel megbízott titkosszolgálati tisztek, ipari kémek, feletteseik, hiszen már 2011-ben a kezükbe kerülhetett ez a drón. Ugyanis megalapozott feltételezések szerint Kelet-Iránban az ottaniak egy orosz gyártmányú Kvant 1L222 Avtobaza elektronikus hírszerzésre szakosodott rendszer segítségével megszerezték az uralmat a drón irányítási rendszere felett és leszállították az amerikai gépet egy iráni repülőtéren. Aztán Teherán a hírek szerint hozzáférést ajánlott az RQ-170-eshez Moszkva, Peking (és talán Phenjan) hadmérnökeinek.
Moszkva a jelek szerint elaludta a lehetőséget a legmodernebb nyugati technológia lekoppintására.
Teherán nem volt ilyen rest és legalább két drónt másolt le (reverse engineering) az amerikai technológia alapján. Az oroszországiak vélhetően most vásárolják meg Irántól a drónokat, amelyeket maguk is megépíthettek volna.
A Nyugat ugyanakkor a felerősödött oroszországi ipari kémkedés veszélyét érzi. Aminek az régebbi, évtizedek óta létező okok mellett egy új ösztönző ereje támadt: a
Kreml a szankciókkal döntő mértékben elvesztette a nyugati legkorszerűbb technikához, technológiákhoz való hozzáférést. Ugyan jóval a szankciók bevezetése előtt Moszkva meghirdette az „importhelyettesítés” politikáját, ez azonban nem hozta meg a várt eredményt.
Azaz továbbra is rászorulnak a „klasszikus”, ipari információlopás technikájára. Az oroszországi ipari-gazdasági kémkedésnek több „szakága” működik. Néhány példa:
1. A „klasszikus” ipari, gyártástechnológiai titkok megszerzése. Jó néhány éve nagy port kevert a japán Toshiba gyár, amely nyolc számvezérlésű, legmodernebb fémmegmunkáló szerszámgépet adott el az oroszoknak. Akik ennek a segítségével alkották meg az Akula-osztályú tengeralattjáróik mai napig példátlanul csendes járást biztosító tengeralattjáró hajócsavarjait – óriási fejfájást okozva az amerikaiaknak, akik szerint az Akulákat használhatják fel a nyugati tengeralatti energetikai és távközlési rendszerei támadására. A washingtoni haditengerészeti mérnökök panaszkodnak, hogy a tengeralatti lehallgató berendezéseik nagyon nehezen találják meg, tudják követni az Akulákat.
2. Kereskedelmi információszerzés: kiváltképpen az energiahordozók kereskedelme érdekli Moszkvát. Az oroszországi hackerek szinte beépültek a nyugati nagy energiavállalatok belső információs rendszerébe.
3. Harmadik országokban álvállalkozások bejegyeztetése, amelyeknek egyetlen feladata: az embargókijátszás szervezése.
4. A nyomok kitörlése, a „harmadik országokon” keresztül, a szankciók kijátszásával beszerzett áruk útvonalai, a közvetítők eltüntetésével.
5. Gazdasági diverzió. A kémprogramok mellett az oroszországi hackerek (akik egy tekintélyes része kormányellenőrzés alatt működik) komputervírusokat is telepítettek, amelyek komoly károkat okoztak az adott ország számítógéprendszereinek.
A The Financial Times vizsgálata a Center for a New American Security (CNAS) washingtoni katonai- nemzetbiztonsági think tank jelentésére hivatkozva megállapítja, hogy Oroszország a feketepiacon keresztül a „szürke importra” épít. A másik alapmegoldás, amit Moszkvában alkalmaznak: a CNAS szerint felépíteni egy olyan, vállalkozásokból álló láncolatot, amelynek a fő célja: elrejteni a végső felhasználót. Észak-Korea és Irán – amelyeket hosszabb idő óta kemény amerikai szankciók sújtanak, hasonló, „csempészprogramokkal” operálnak. Felderítik azokat a nyugati, vagy a fejlődő világbeli vállalatokat, amelyek a profitszempontok alapján nem nagyon firtatják a hadiipari exportnál nyugaton kötelező végfelhasználói tanúsítványt. Ez utóbbi célja: meggátolni, hogy a hadiipari cikkek illetéktelen kezekbe kerüljenek.
Jegyezzük meg, hogy
a „klasszikus” hidegháború (amely 19460ľ47-től 1991-ig, a Szovjetunió széthullásáig tartott) idején már léteztek hasonló struktúrák, amelyek azonban nem voltak annyira szofisztikáltak, mint a maiak.
A magyar rendszerváltás előtti külkeresek jól ismerték ezeket a sémákat, amelyek fő célja az akkor COCOM-listának (1947-ben létesített) nevezett, a szocialista országok blokkjába szállítani tilos eszközöket, berendezéseket felsoroló dokumentumok kijátszása volt. A magyaroknak, mint a COCOM-listát különösképpen ügyesen kicselezőknek emiatt igen jó híre volt Moszkvában, amely a fő megbízója volt az illegálisan működő sémák kelet-közép-európai irányítóinak. De volt, hogy ráfizettek. Moszkva ugyanis néha „puha” rubelekkel fizetett azokért a CoCom-listás termékekért, amelyeket a magyarok „kemény” valutával szereztek be.
Ma a Moszkva elleni szankciók új de facto COCOM-listát képeznek.
Az Oroszország elleni szankciók 2014, a kelet-ukrajnai szakadár mozgalom, a Krím elszakítása óta tartanak. Az első időszakban, kiváltképpen 2016–2018 között az oroszországi hackerek, – az ipari kémkedés aktív szereplői – első sorban a nyugati energiaszektort támadták. Behatoltak a nagy nyugati vállalatok belső információs rendszereibe, adatokat loptak, kémprogramokat telepítettek és „mellesleg” tönkre tették (legalábbis igyekeztek) a vállalati információs rendszereket. A nyugati szankciók újabb, sokkal erőteljesebb hulláma 2022. február 24-e, az Ukrajna elleni oroszországi támadás után kezdődött. Ez felgyorsította, erősítette az oroszországi ipari-gazdasági kémkedés folyamatait is.
