A magyar boltok polcain is maradhatnak a különböző márkájú ementáli sajtok ezzel az elnevezéssel, akkor is, ha egy grammot sem szereznek be a svájci Bern kantonban fekvő Emmentalból. Az ementáli elnevezés nem lesz eredetjelölő trade mark az Európai Unióban – erről döntött az uniós jogvitákban illetékes luxemburgi székhelyű bíróság.

Pieces,Of,Delicious,Cheese,On,Wooden,Board,,Closeup
Fotó: Shutterstock

Az Bírósága (EUB) ítélete szerint az ementáli (németül emmentaler) elnevezés nem utal földrajzi eredetre, hanem egy bizonyos típusú sajtra, és nem kaphat uniós trade mark védettséget. 

Ez a sajt arról a helyről, a svájci Emme völgyről kapta a nevét, ahonnan elterjedt. Jelenleg is az egyik legismertebb svájci eredetű sajt, amelyet helyben is nagy mennyiségben gyártanak: 2021-ben 10 772 tonnát exportáltak belőle a Politico szerint. Ha ez hatalmas mennyiségnek tűnik, hát az is: Svájc hatalmas sajttermelő és -eladó: az itt termelt tej majdnem feléből gyártanak sajtot, több mint hétszázfélét, és 2021-ben 67 895 tonnát exportáltak belőle, négyötöd részben Európába, több mint felerészben Németországba.

Svájcon belül az ementáli 2006 óta eredetvédett, és a helyi lobbik szerint ezt külföldön is el kellene érni, hiszen a védettséget csak az országon belül tudják betartatni jelenleg, az Európai Unióban és másutt nem. Az EUB előtt korábban már az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) is elutasította az Emmentaler Switzerland nevű üzleti csoport kérelmét az eredetvédettség kimondására, és ez ellen a döntés ellen fellebbeztek a luxemburgi bírósághoz.

Ha a bíróság ellenkezőleg dönt, akkor sem kellett volna levenni a lyukas sajtokat az uniós üzletek polcairól, csak akkor nem szerepelhetett volna rajtuk olyan felirat, hogy ementáli sajtról van szó.

A kérelem elutasítása Svájc számára vereség, az eredetvédettség bevezetését ellenző Franciaország és Németország számára győzelem: a helyben termelt ementáli sajtok továbbra is viselhetik ezt az elnevezést.

A svájciaknak nem ez az első sajtvitájuk idén, de korábban sem arattak babért. Márciusban egy amerikai bíróság mondta ki, hogy a gruyere néven forgalmazott sajtnak nem kell feltétlenül Gruyere város környékéről származnia. Ez a sajt uniós védettséget élvez, francia, illetve svájci változatban.