Franciaországban 14. alkalommal tiltakoztak kedden az immár törvénybe iktatott nyugdíjreform ellen. A Reuters tudósítása szerint a szélsőbalos CGT szakszervezet tagjai egy időre elfoglalták a 2024-es párizsi olimpia központját is. A BFM televízió képeket is mutatott arról, ahogy a tiltakozók behatoltak a Párizs északi részén található épületbe.

Rassemblement petite enfance
Fotó: AFP

A CGT többtucatnyi aktivistája jutott be pár percre a központba, ahol a nyugdíjreform ellen tiltakozó transzparenseket helyeztek el. Nem volt erőszak, és kárt sem okoztak

– mondta a hírügynökségnek az olimpiai játékok egyik szóvivője.
Országszerte rendeznek ma tiltakozásokat, Párizsban szakszervezeti vezetők a nemzetgyűlés előtt gyülekeztek, hogy nyomást gyakoroljanak a törvényhozókra a reform visszavonása érdekében.
„Hat hónapja tartanak a tiltakozások, ez precedens nélküli. Rengeteg a düh, de a fáradtság is” – nyilatkozta a BFM TV-nek Sophie Binet, a CGT új vezetője, aki szerint különösen a sztrájkolók érzik a hatásokat a fizetésükben. Binet ennek ellenére „rendkívül magas” mozgósítási szintre számít, és kijelentette, hogy 

a CGT készen áll, hogy a következő hetekben is folytassa a reform elleni küzdelmet.

A hatóságok előzetes várakozások szerint 400-600 ezer ember vesz részt az ország különböző részein szervezett tüntetéseken, ami szintén az akció kifáradására utal, hiszen a tiltakozások csúcspontján több mint egymillióan vonultak utcára.

PARIS - MAY DAY DEMONSTRATION - LABOUR DAY - PENSION REFORM - INTER-UNION
Fotó: AFP

A hatóságok 11 ezer rendőrt mozgósítottak, négyezret Párizsban. A helyszíni jelentések szerint érzékelhető a feszültség. Gerald Darmanin belügyminiszter korábban azt állította, hogy külföldről is érkeznek „ultrabaloldali elemek”, hogy beszivárogjanak a tüntetők közé.
A vasút-üzemeltető SNCF várakozásai szerint a városok közötti közlekedésben csak csekély fennakadásokat okoz a tiltakozás, a párizsi metró pedig normális üzemmenetben közlekedik. 

A légi járatok egyharmadát azonban törölték Orlyn,

és a tiltakozók blokádot vontak a TotalEnegergies donges-i üzeme köré, ahonnan nem indulhattak üzemanyag-szállítmányok.
A mérsékeltebb CFDT szakszervezet vezetője, Laurent Berger szerint egyébként „valószínűleg ez lesz az egyik utolsó tiltakozó nap” a nyugdíjreform ellen. Úgy gondolja, hogy a CFDT-nek most „erődemonstrációvá” kell változtatnia a haragot a kormánnyal folytatott tárgyalások során olyan kérdésekről, mint a munkakörülmények és a vásárlóerő javítása.

FRANCE - TRIBUTE TO CLEMENT MERIC IN NANTES
Fotó: AFP

A szakszervezetek, amelyek az egész nyugdíjreformügyben ritka egységesen léptek fel, mindössze két nappal azelőtt tartják az országos tiltakozást, hogy az ellenzék a parlament elé szándékozik terjeszteni egy törvényjavaslatot, amelynek célja a korhatáremelés eltörlése. A javaslatot várhatóan elutasítja majd az alsóház elnöke, aki ugyan hivatalból semleges, de Macron pártjának tagja, mivel az alkotmány értelmében a törvényhozók nem fogadhatnak el olyan törvényt, amely az államháztartást terheli, anélkül, hogy a költségeket ellensúlyozó intézkedéseket hoznának.

A szakszervezetek azonban azt remélik, hogy a nagyszámú tiltakozás nyomást gyakorolhat a törvényhozókra, hogy a törvényjavaslatot mindenképpen vizsgálják felül, és tartsanak róla szavazást.