Nemzetközi gazdaság

Konstanca fogadja az extra ukrán gabonát, a magyar exportot is itt intézik

De csak augusztus közepéig áll nyitva az ablak.

Augusztus közepéig biztosan van olyan fölösleges kapacitás a romániai Konstanca kikötőjében, amely lehetővé teszi az ukrán gabona kihajózását, ráadásul a kikötőt egyébként is bővíti az üzemeltetés a kikötő üzleti szövetségének vezetője szerint.

Konstanca már azelőtt is az ukrajnai kikötők fő alternativájá vált, hogy Oroszország kilépett volna a fekete-tengeri gabonaegyezményből, így a háború kezdete óta a romániai kikötő bonyolította az ukrán gabonaexport harmadát.

Port,Ship,Shipyard,Harbour,Constanta,Romania,Cargoships
Fotó: Shutterstock

Azonban a megállapodás összeomlása után tovább nőhet hagyományosan a román, illetve a magyar és szerb gabona kivitelét végző kikötőn a nyomás, amely az idei első fél évben is már 15,25 millió tonna gabona kihajózását végezte el, ami 24,5 százalékkal több, mint a tavalyi mennyiség – tudta meg a Reuters.

Ennek a mennyiségnek közel a fele, 7,5 millió tonna származott Ukrajnából, míg tavaly egész évben volt 8,6 millió tonna az ukrán gabona forgalma a kikötőben. Viorel Panait, a kikötőt üzemeltető Comvex menedzsere és a helyi üzleti szövetség elnöke azonban elmondta, hogy 

az ukrajnai és romániai aratás időbeli különbségei miatt augusztus közepéig van lehetőség arra, hogy növeljék az ukrán eredetű exportot. 

Ezt az is segíti, hogy a román gazdák nem sietnek piacra dobni termésüket az alacsony árak miatt.

Panait elmondta azt is, hogy a gabonaterminálok üzemeltetői növelték beruházásaikat a kapacitások bővítése érdekében a háború kezdete óta. Korábban a kikötő éves rekordja 25 millió tonna volt, de ez idén megdőlhet.

 

ukrán gabona gabonaegyezmény Oroszország
Kapcsolódó cikkek