Meg kell javítani az Északi Áramlat gázvezetéket, és újra kell indítani az atomerőműveket Németországban – jelentette ki Michael Kretschmer, a német szövetség szászországi tartományának miniszterelnöke. A Handelsblatt című újságnak adott interjújában úgy vélekedett, hogy a németországi villamosenergia-áraknak olyan szintre kell csökkenniük, hogy a helyi termelés és egyéb piaci tevékenység ismét versenyképessé váljon.

Fotó: AFP

Emlékezetes, az Északi Áramlat két vezetékén tavaly történtek robbanások, amelyeket az Egyesült Államok és a is ismeretlen tettesek által elkövetett szabotázsakciónak minősített, míg Oroszország a Nyugatot vádolja a támadás elkövetésével. Az állítását alátámasztó bizonyítékkal azonban eddig egyik fél fel szolgált.

Kretschmer az interjúban rámutatott, hogy az energiapolitika kialakításánál figyelembe kell venni a gazdasági, környezeti és társadalmi szempontokat. Ebbe szerinte egyértelműen beletartozik az Északi-tengeren kitermelt gáz, a ligniterőművek élettartamának 2038-ig történő meghosszabbítása, az atomerőművek használata, valamint az Északi Áramlat vezeték megjavítása, hogy a „konfliktus” vége után is adott legyen ez a lehetőség.

A GDP alakulása a G7-országokban
 

A szászországi miniszterelnök emellett a válság mielőbbi megoldására ösztökélte a német hatóságokat, és megkérdőjelezte a német kormánynak a megújuló energiaforrások és a zöldhidrogén ipari felhasználásának kiterjesztésére irányuló stratégiájának eredményességét is. Véleménye szerint ideje lenne befejezni az ad hoc jellegű döntéshozatalt, és szilárd, hosszú távú tervet kellene készíteni. A jelenlegi helyzetben ugyanis minden hónap az ország gazdaságának a rovására megy.

Korábban a német alkancellár is elismerte, hogy Németország gazdasága továbbra is az olcsó oroszországi gáz „elvonási tüneteit” szenvedi. Ez a fő oka Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter (Zöldek) szerint az ország gazdasági bajainak. Második okként német közgazdászok az ukrán háborút, a Scholz-kormányzat által váratlanul megemelt, nagymérvű anyagi támogatást, a NATO-viszonylatban rendkívül alacsony német katonai kiadások szükséges megemelését, ezzel összefüggésben az USA biztonsági garanciáinak gyengülését jelölik meg. 

Külföldre menekülnek a német cégek a magas energiaár miatt

Olyan magasak az energiaárak Németországban, hogy elsősorban a családi tulajdonban lévő cégek egy része már dolgozik a külföldre költözési terveken a német iparszövetség (Bundesverband der Deutschen Industrie – BDI) elnöke, Siegfried Russwurm szerint. A CNBC-nek adott interjúban „meglehetősen rossznak” minősítette a német energetikai állapotot, de szerinte a jelenlegi üzleti feltételek is akadályok „koktélját” teremtették a vállalatok számára.