Az Oroszországtól való függés után az „szélsőségesen kiszolgáltatottá” vált a globális cseppfolyós földgáz (LNG) piacának. Hiába álltak már augusztus elején 90 százalékos töltöttségen a blokk gáztárolói, a kedvező adat ellenére is megawattóránként 25-ről 40 euró környékére emelkedett a gáz ára a hollandiai gáztőzsdén – részletezi a piaci helyzetet Hortay Olivér, a Századvég energiapiaci elemzője Facebook-posztjában.

A magas töltöttség egyrészt annak is köszönhető, hogy az elmúlt tél enyhe volt, illetve az európai ipar is visszafogta az energiafogyasztását. A  tárolókban lévő energiahordozó egy része tehát továbbra is orosz gáz, amelyet a közösség még a szankciók előtti időszakban vásárolt. Emellett 

a magas töltöttségnek – furcsa módon – kedvezőtlen hatása is van. 

Júliusban ugyanis kevesebb gázt vásárolt az unió, ezért az Egyesült Államokból több LNG-tanker Ázsiába indult, abban bízva, hogy rakományát drágábban tudja értékesíteni a legnagyobb kontinensen. Az sem mellékes, hogy rekordszintre nőtt a tengeren veszteglő szállítóhajók száma, amelyek szintén az ár emelkedését várták. Jól mutatja a hisztérikus reakciót, hogy bár Európába csupán 10 százalékkal érkezett kevesebb gáz, mint a megelőző hónapban, a piac mégis drámai fordulatot vizionált, és a nyersanyag ára elindult fölfelé.

Joint cabinet meeting of Schleswig-Holstein and Hamburg
04 April 2023, Schleswig-Holstein, Brunsbüttel: The floating LNG terminal "Höegh Gannet" is reflected in a puddle on the quay of the Elbe port of Brunsbüttel Ports. The cabinets of Hamburg and Schleswig-Holstein meet jointly in Brunsbüttel. Photo: Marcus Brandt/dpa (Photo by MARCUS BRANDT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)
Fotó: Marcus Brandt / AFP

Messziről jön az újabb sokk

A piaci hangulatot az is jól leírja, hogy bár még nem kezdtek sztrájkolni az egyik legnagyobb ausztráliai termelő dolgozói, de már az esetleges munkabeszüntetés híre is olaj volt a tűzre, azaz gyorsította a drágulás ütemét az elmúlt napokban a gázpiacon. A Woodside alkalmazottai máig adtak haladékot a menedzsmentnek, hogy elfogadja követeléseiket. Magyar idő szerint délig ez nem történt meg. Valójában Ausztráliából minimális mennyiségű LNG-t vásárol Európa, így elvben lényegtelen is lehet ez a hír, de a globális kínálat esetleges szűkülése azonnal betesz az európai gázáraknak. 

A TTF-gázár alakulása 5 napos
 

A hisztérikus reakció bizonyos mértékben érthető: érdemes felidézni, hogy 

a gázár mindenkori csúcsát szinte napra pontosan egy éve, 2022. augusztus 22-én érte el 340 euró fölött. 

A helyzet azóta sokat változott, ezt tükrözi a szerdai ármozgás is, míg hajnalban 44 euró fölött kellett fizetni a nyersanyag megawattórájáért, dél előtt nem sokkal 41 euró körül jegyezték az energiahordozót. Ugyanakkor elemzők szerint törékeny lábakon áll az európai ellátás – ezt a tényt a marginális hírek piaci túlreagálása is megerősíti –, s ez nem sok jóval kecsegtet a fűtési szezon előtt. Ami biztos: kellemetlen mértékben függ Európa az időjárástól.