Továbbra is áll a kurdisztáni olajtermelés, a Mol is érintett
Az iraki félautonóm kurd regionális kormány miniszterelnöke, Masrour Barzani a török külügyminiszterrel egyeztett Kudisztán központjában, Erbilben. Barzani szerint regionális kérdésekről, főleg a török–iraki–kurd kapcsolatokról egyeztettek. Szóba került a régió kőolajának exportálási mechanizmusa is, bár konkrét részleteket nem árult el.

Fotó: AFP
Hakan Fidan török külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Erbillel és Bagdaddal fenntartott kapcsolatok nagy jelentőséggel bírnak Ankarának, majd köszönetet mondott Barzaninak a kapcsolatok erősítésében játszott szerepéért. A politikus méltatta Kurdisztán biztonságát és stabilitását. Fidan kedden érkezett Bagdadba, ahol először iraki kollégájával tárgyalt, ma pedig Erbilbe utazott, ahol Kurdisztán belügyminisztere fogadta más tisztviselők társaságában, valamint a kurd elnökkel is találkozott – írja a Reuters és a Rudaw közel-keleti portál.
Egyik tisztviselő sem adott további tájékoztatást Irak északi olajexportjáról, és azt sem közölték, hogy sikerült-e megállapodni a Törökországon keresztül történő nyersolajáramlás újraindításáról. Ugyanakkor Fidan abban egyezett meg az iraki külügyminiszterrel, hogy tárgyalásokat kezdenek a kérdésről. Törökország márciusban állította le az iraki kurdisztán olajexportját, miután egy választott bírósági ítélet megállapította, hogy Ankara szerződést szegett,
amikor a bagdadi kormány beleegyezése nélkül engedélyezte Kurdisztánnak az olajszállítást.
Törökországot arra kötelezték, hogy fizessen Iraknak nagyjából 1,5 milliárd dollár kártérítést, amire a közel-keleti ország nem hajlandó. A regionális konfliktusban a Mol is érintett. A Világgazdaságnak Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari szektorelemzője azt mondta, hogy a konfliktus lezárása előnyös lenne a a vállalatnak, amelynek a Shaikan mezőn van részesedése. Ott március óta áll a termelés, körülbelül 3-5 ezer hordó/nap a Mol részesedése normál üzemmenet mellett.
Így úszott el az olajtermelő ország jövője, Szaúd-Arábia fellélegezhetHúsz évvel azt követően, hogy Irakot az Egyesült Államok megszállta, az ország olajtermelése még mindig a napi 4,5 millió hordó körüli szinten rostokol, és mivel az időközben meghirdetett globális energetikai átállás is megkezdődött, valószínűleg már sohasem érheti el korábban meghirdetett célját, Szaúd-Arábia utolérését. |


