BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét próbálkoznak a fekete-tengeri gabonaszállítással az ukránok

Két hajó is elindult, hogy rakományt vegyen fel.

Szombaton két teherhajó indult az ukrán kikötők felé – mondta Olekszandr Kubrakov miniszterelnök-helyettes a Reutersnek –, ezek lesznek az első hajók, amelyek szeptemberben az ideiglenes folyosót használva behajóznak a fekete-tengeri kikötőkbe, hogy gabonát rakodjanak, majd afrikai és ázsiai piacok felé induljanak.

Gabonát rakodnak az odesszai kikötőben – májusban még működött a szállítási megállapodás.
Fotó: AFP

Ukrajna a múlt hónapban „humanitárius folyosó” létesítését jelentette be a Fekete-tengeren, hogy a háború 2022. februári kezdete óta a kikötőiben rekedt hajókat kiszabadítsa, és megkerülje a blokádot – miután Oroszország felhagyott azzal a megállapodással, hogy Kijev gabonát exportálhasson. A bejelentés óta öt hajó már elindult Odesszából. Most két másik, a Resilient Africa, illetve az Aroyat vette az irányt a fekete-tengeri kikötő felé, csaknem 20 ezer tonna rakományért – mondta Kubrakov. 

Bár az ENSZ nem vesz részt az említett hajók útjában, üdvözlünk minden erőfeszítést a normális kereskedelem újraindítására, különösen a globális élelmiszerpiacok ellátását és stabilizálását segítő létfontosságú élelmiszeráruk esetében

– mondta a Reutersnek egy névtelenséget kérő ENSZ-tisztviselő.

A szállítmányok egyfajta tesztként szolgálnak arra vonatkozóan, hogy Ukrajna képes-e újra megnyitni a hajózási útvonalakat, miközben Oroszország megpróbálja visszaállítani a de facto blokádot. Moszkva drón- és rakétatámadásokat indított az ukrán gabonaexport infrastruktúrája ellen.

A fekete-tengeri gabonamegállapodást az ENSZ és Törökország közvetítésével 2022 júliusában kötötték meg. Ukrajna és Oroszország a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik. Ukrajna az elmúlt napokban több támadást intézett tengeri drónok és rakéták segítségével Oroszország fekete-tengeri haditengerészeti flottája ellen a Krím-félszigeten és környékén. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.