BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmillió frankkal támogatja az ukrán aknamentesítést Svájc

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ukrajna az egyik legelaknásítottabb ország a világon. Az ország aknamentesítésének teljes költségét négyszázmillió dollárra becsülik.

Svájc százmillió svájci frankkal (40,5 milliárd forint) támogatja Ukrajna aknamentesítését 2024 és 2027 között – jelentette be pénteken a svájci kormány. A közlemény szerint a humanitárius célokat szolgáló összeget az aknamentesítéshez szükséges eszközökre, valamint a műveleteket végző személyzet képzésére fordítják, mivel Svájc a semleges státusza miatt nem vehet részt katonai célú aknamentesítésben.

Press tour to Zhytomyr Region on humanitarian demining
Fotó: AFP

Viola Amherd svájci belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a svájci kormány szerint Ukrajna aknamentesítése sürgős, mert ez az ország későbbi újjáépítésének is fontos előfeltétele. Hozzátette, hogy a svájci hadsereg csak szaktudással vehet részt az aknamentesítésben annak ellenére, hogy a védelmi minisztérium jó helyismerettel rendelkezik már Ukrajnában. A svájci kormány tudomása szerint Ukrajna területének egyharmadán, mintegy 174 ezer négyzetkilométeren találhatók aknák és más robbanószerkezetek,

Ukrajna az egyik legelaknásítottabb ország a világon.

A taposóaknák a mezőgazdaságban dolgozóknak okozzák a legnagyobb károkat, de civilek és gyerekek is könnyen eshetnek áldozatául nemcsak az aknáknak, hanem az egyéb kilőtt, de fel nem robbant lövedékeknek is. Svájc csúcstechnológiával rendelkezik az aknamentesítésben, és a Nemzetközi Humanitárius Aknamentesítési Szervezet székhelye is egy svájci városban, Genfben található; a szervezet tíz éve nyújt szakmai és technikai támogatást az aknamentesítést végző ukrán szerveknek.

A Svájci Aknamentesítési Alapítvány is már 2014 óta aktív Kelet-Ukrajnában, és Svájcban aknamentesítő berendezéseket is gyártanak.

A svájci szövetségi kormány 2022–2023-ban már 15 millió frankkal (hatmilliárd forint) támogatta Ukrajna aknamentesítését, a svájci aknamentesítő alapítvány pedig 2014 óta segíti a háborúban álló országot.

A pénteken bejelentett felajánlással Svájc fedezi az ukrajnai aknamentesítés Kijev által 400 millió dollárra becsült költségének egynegyedét – jelentette ki Ignazio Cassis külügyminiszter.

Hét uniós ország vett lőszert Ukrajna megsegítésére

Az Európai Békekereten keresztül biztosítottak fegyvereket az ukrán hadsereg számára. A finanszírozás lehetővé teszi lőszerek és rakéták gyártását az EU-ban.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.