BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érkezik az azeri gáz Szerbiába

Megindult az energiahordozó áramlása az új vezetéken, amely Szófia városa és Nis között egy év alatt épült meg.

Szerbia és Bulgária gázrendszerét összekötő létesítmény energiabiztonságot hoz majd a polgárok számára, hangsúlyozta Aleksandar Vučić államfő, aki Bulgária és Azerbajdzsán elnökével együtt vett részt a földgáz-interkonnektor próbaüzembe helyezésén a Nis melletti Trupale mérőállomáson. 

A gáz nagy részét továbbra is Oroszországtól veszi Szerbia

Emanuele Giaufret, az Európai Unió belgrádi küldöttségének vezetője is jelen volt. Rumen Radev bolgár elnök és Ilham Alijev azeri kollégája is kifejtette az együttműködés fontosságát, hiszen

a vezeték nemcsak Szerbia fejlődését segíti, de növeli Európa energiabiztonságát is, hiszen Szerbián keresztül a vezetéken uniós országokba is eljuthat a földgáz. 

Vučić hangsúlyozta, hogy a létesítmény üzembe helyezésével Szerbia alternatívát hozott létre a gázellátásban. A jövőben biztonságosabb ország lesz az energiaellátás szempontjából. A Nis és Dimitrovgrad közötti, 109 kilométeres új gázvezeték építése 12 hónapot vett igénybe. Belgrád a vezetéken keresztül hozzáfér Alekszandrúpoli görög kikötő LNG-termináljaihoz is. Évente 1,8 milliárd köbméter gáz szállítására alkalmas, ami Szerbia jelenlegi éves szükségleteinek mintegy 60 százaléka. Az Európai Bizottság 49,6 millió euróval támogatta kiépítését, 22,5 millió eurót Szerbia adott bele, 25 millió eurót pedig az Európai Beruházási Bank kölcsönéből fedeztek. Szerbia és Azerbajdzsán novemberben írt alá megállapodást arról, hogy 2024-től kezdve Belgrád évente 400 millió köbméter azeri gázt vásárol.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.