Szerdán megkezdődött a német vonatvezetők eddigi leghosszabb sztrájkja, amelyik hat napig tart majd, több ezer utas életét nehezíti meg és szakértői becslések szerint akár egymilliárd euró kiesést okozhat az egyébként is gyengélkedő gazdaságnak. (Egy euró 385,5 forint.)

Ez a negyedik német vasutassztrájk november óta.
Fotó: AFP

Ez már a negyedik vasutassztrájk Németországban november óta, emlékeztetett a Deutsche Welle, és mutatja, hogy mennyire kiéleződött a vita a vonatvezetőket tömörítő szakszervezet (Gewerkschaft Deutscher Lokomotivführer – GDL) és a vasútársaság, a Deutsche Bahn között a bérekkel és a munkaidővel kapcsolatban.

A szakszervezet azt követeli, hogy a heti munkaidőt 38 óráról 35 órára csökkentsék anélkül, hogy hozzányúlnának a bérekhez. A vasúttársaság fizetéscsökkentés nélkül csak egyórányi munkaidő-engedményre hajlandó, vagy 2,7 százalékos béremelésre változatlan munkaidővel és egyszeri, 13 százalékos kifizetésre az kompenzálására.

A

 GDL elutasította a javaslatot, mert a vezetője, Claus Weselsky szerint az nem ment elég messzire.

„Hosszabb ideig és keményebben kell sztrájkolnunk, mert a vasút vezetői nem fogadják meg a tanácsokat” – idézte a szavait a Reuters.

A hatnapos munkabeszüntetés egymilliárd euró kiesést okoz a gazdaságnak.
Fotó: AFP

A becslés a gazdasági károkról Tanja Gönnertől, a német iparszövetség (Bundesverband der Deutschen Industrie – BDI) ügyvezető igazgatójától származik. Anja Broeker, a Deutsche Bahn szóvivője is azt emelte ki, hogy 

egy elhúzódó sztrájk „csapás a német gazdaságra”, hiszen vasúton szállítják többek között a szükséges alapanyagokat a hőerőművekbe és a finomítókba.

Hozzátette azonban, hogy a vasúttársaság mindent megtesz az ellátási lánc biztosítása érdekében, de „a sztrájk így is nyilvánvalóan hatást gyakorol” majd.

A vasúttársaság becslése szerint minden sztrájk „alacsony két számjegyű milliós összegbe” kerül, de a szakértők ennél súlyosabb veszteséget prognosztizálnak a gazdaságnak.

Az utasok hiába várnak.
Fotó: AFP

Volker Wissing közlekedési miniszter „pusztítónak” nevezte a sztrájkot, és azt mondta, hogy az további nyomást gyakorolna az ellátási láncokra, amelyek már így is túlterheltek a jemeni húszik által a vörös-tengeri hajózási útvonalak ellen intézett támadások miatt.

A vonatokkal utazókkal szemben ésszerűtlennek tartom, hogy a vonatok állnak, miközben az érintettek nem ülne a tárgyalóasztalnál

– hangsúlyozta mondta Wissing arra utalva, hogy november végén volt az utolsó személyes egyeztetés a szakszervezet és a vasúttársaság képviselői között.

Nem csupán a vasutasok elégedetlenkednek Európa legnagyobb gazdaságában. Dühösek a gazdák, elégedetlen és elszegényedik a lakosság: Németország egy ideje már rossz bőrben van, de az embereknek most lett elegük Olaf Scholz kancellár koalíciós kormányából, amely hibát hibára halmoz, miközben lerombolják Európa legnagyobb gazdaságát.