BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét csökkentek a termelői árak az euróövezetben és az EU-ban

Havi és éves összevetésben is csökkentek a termelői árak decemberben az euróövezetben és az Európai Unióban.

Decemberben az euróövezetben az elemzői várakozásokkal összhangban 0,8 százalékkal, az EU-ban 0,9 százalékkal csökkentek a termelői árak novemberrel összevetve, amikor az eurózónában és az EU-ban egyaránt 0,3 százalékos süllyedést regisztráltak – áll az EU statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében. 

European,Flags,In,Front,Of,The,Berlaymont,Building,,Headquarters,Of
Fotó: Shutterstock

Decemberben az energiaárak havi bázison az euróövezetben 2,3 százalékkal, az EU-ban pedig 2,4 százalékkal csökkentek. Energiaárak nélkül a termelői árak az euróövezetben 0,1 százalékkal, az EU-ban 0,2 százalékkal estek decemberben havi összevetésben. 

Egy év alatt, 2022 decembere óta 10,6 százalékos volt az euróövezeti termelőiár-csökkenés az elemzők által várt 10,5 százalék helyett az előző havi 8,8 százalékos esést követően. 

A termelői árak éves szintű zuhanása elsősorban arra vezethető vissza, hogy az energiaárak gyorsuló ütemben, 27,5 százalékkal estek decemberben a novemberi 23,9 százalékos éves csökkenés után. Az EU-ban éves alapon 10,0 százalékkal csökkentek a termelői árak tavaly decemberben, egy hónappal korábban 8,1 százalékos visszaesést jegyeztek. 

Decemberben energiaárak nélkül a termelői árak éves szinten 0,4 százalékkal csökkentek az euróövezetben és 0,6 százalékkal az EU-ban. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.