
A közgazdászok nem osztják a brit kormány optimizmusát
A brit közgazdászok nem hiszik, hogy Keir Starmer munkáspárti kormánya képes turbó fokozatba kapcsolni a gazdasági növekedést, szerintük folytatódni fog az elmúlt évtizedben tapasztalt csigatempós haladás.

A Bloomberg szokásos havi felmérésének elkészítéséhez 56 szakértőt kérdezett meg, akik arra számítanak, hogy a világ hatodik legnagyobb gazdasága az idén 0,8, jövőre 1,3, 2026-ban pedig 1,5 százalékkal bővül – az első kettő csupán 0,1 százalékponttal magasabb, mint amennyit a választás előtt prognosztizáltak, az utolsó megegyezik az akkorival.
A megkérdezettek szkeptikusak abban is, hogy az új munkáspárti kormány képes lökést adni a hosszú távú növekedésnek, bár a korábbinál lazább fiskális politikát várnak Rachel Reevestől, aki az első női brit pénzügyminiszter – csak nyolcszáz évet kellett erre várni.
Vagyonalap már van
A felmérés eredményéből világosan kiderül az is, milyen hatalmas kihívás a júliusban hivatalba lépett kormánynak a növekedés ütemének felgyorsítása. Starmer a parlament új ülésszakának múlt szerdai megnyitóján gyors politikai intézkedéseket ígért.
Ami kulcsfontosságú, hogy pénzt tudjanak bevonni az omladozó közszolgáltatások, köztük az oktatás, az egészségügyi ellátás és a vasúti közlekedés színvonalának javításához. Bár a Munkáspárt azt ígérte, hogy
az Egyesült Királyság gazdasági növekedése lesz a leggyorsabb legfejlettebb ipari államok, a G7 csoport tagjai között,
csak kevés részletet árultak el arról, hogyan akarják ezt megvalósítani.

Már bejelentették a Nemzeti Vagyonalap létrehozását, ami az első lépés a köz- és magánberuházások ösztönzésére és a gazdaság modernizálására, és amelybe a kormány 7,3 milliárd font közpénzt helyezett át. (Egy font 465,2 forint.) A kabinet abban is bízik, hogy az Európai Unióval való szorosabb kapcsolat és a politikai stabilitás bizalmat adhat a vállalkozásoknak a befektetésekhez.
A recesszióból már sikerült kilábalni
„Ha nem történik csoda, akkor a költségvetés konszolidáció komoly kihívást jelenthet. Bár az esetleges reformok minden bizonnyal támogathatják a középtávú gazdasági növekedést, az évi 1,5 százalékos bővülésre vonatkozó becslésünk egyelőre változatlan” – mondta Dennis Shen, a Scope Ratings igazgatója, és ezzel a többi megkérdezett közgazdász többsége is egyetértett. Mint ahogy abban is, hogy
a Munkáspárt terveinek megvalósítását segítheti a tavalyi recesszióból való, a vártnál erősebb kilábalás.
A szigetország gazdasága tavaly a második fél évben technikai recesszióba csúszott, és bár ebből sikerült kilábalni, Németországgal együtt sereghajtó a Hetek között, csak nekik nem sikerült bepótolni a koronavírus-járvány alatt elveszített termelést.
A legfrissebb adatok szerint azonban a gazdaság 0,4 százalékkal nőtt májusban, ami a kétszerese a közgazdászok által várt ütemnek. Az év első három hónapjában még magasabb, 0,7 százalékos bővülést mértek, vagyis egyértelmű, hogy a gazdaság szilárd növekedési pályára állt.


