BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint harmincan meghaltak és száznál többen eltűntek, amikor elsüllyedt egy komp

Egy karácsonyra hazatérő emberekkel túlzsúfolt komp hajótörést szenvedett Kongóban, a Busira folyón. A szerencsétlenség nem egészen négy nappal azután történt, hogy egy másik hajó hajótörést szenvedett az ország északkeleti részén, és a balesetben huszonöten meghaltak.

Harmincnyolc ember meghalt, több mint százan pedig eltűntek, amikor egy karácsonyra hazatérő emberekkel túlzsúfolt komp hajótörést szenvedett a Busira folyón, a Kongói Demokratikus Köztársaságban péntek éjjel – közölték helyi tisztségviselők és szemtanúk.

A szerencsétlenség nem egészen négy nappal azután történt, hogy egy másik hajó hajótörést szenvedett az ország északkeleti részén, és a balesetben huszonöten meghaltak.

A pénteki hajótörés után eddig húsz embert mentettek ki.

A komp konvojban úszott más hajókkal Kongó északkeleti részén, az utasok többsége karácsonyra hazautazó kereskedő volt – mondta el Joseph Kangolingoli, a szerencsétlenség helyszíne előtti utolsó város, Ingende polgármestere.

Egy ingendei lakos, Ndolo Kaddy szerint a kompon több mint négyszázan utaztak, ezért feltehetően az áldozatok száma is magasabb.

Kongói illetékesek már többször is óvtak a túlterheléstől, büntetéseket is kilátásba helyezve a vízi közlekedésre vonatkozó biztonsági előírásokat megsértőknek, de az eldugott vidékeken, ahonnan az utasok többsége származik, sokan nem engedhetik meg maguknak a tömegközlekedést a kevés járható út miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.