Ausztria gazdasági helyzetének is jelentős szerepe lehetett abban, hogy szombaton az Osztrák Néppárt (ÖVP) megszakította a koalíciós tárgyalásokat az SPÖ-vel (szociáldemokraták), Karl Nehammer pedig lemondott a pártelnöki és szövetségi kancellári tisztségéről. Egyes források ugyanis arról számolnak be, hogy a koalíciós tárgyalások egyik legélesebb összetűzést kiváltó pontja a költségvetési tervezet összeállítása volt.
Az nem kérdés, hogy nyugati szomszédunk gazdasága kifejezetten rossz helyzetben van:
Renate Anderl, az osztrák munkaügyi kamara elnöke egyébként a friss munkaerőpiaci adatok kapcsán rámutatott, hogy az elmúlt hónapokban bejelentett csődök a bizonyítékok arra, hogy gyorsan kialakulhatnak nagy elbocsátási hullámok.
Ha nem reagálunk gyorsan, a rossz hírek 2025-ben sem fognak elapadni
− mondta.
Eközben trendszerűen csökkenő befektetésekről, alacsony exportteljesítményről és gyenge lakossági fogyasztásról szólnak a hírek, amiben a magas inflációnak és az erre válaszként adott magas kamatszintnek, valamint az energiaárak megugrásának is jelentős szerepe volt. Mindeközben például a lakásépítések száma 18 százalékkal eshetett vissza 2024-ben, legalábbis az Európai Bizottság adatai szerint.
A gazdasági növekedést a friss sajtóhírek szerint a koalíciós tárgyaláson részt vevők másképp kívánták serkenteni: egyes felek a nélkülözhető kormányzati költések csökkentését, az SPÖ pedig például új adók kivetését kívánta elérni, hogy növeljék a rendelkezésre álló forrást, amelyből az új gazdaságserkentő csomagokon túl a kormányzat tetemes adósságának törlesztésére is jelentős összegeket kell fordítani. Merthogy a prognózis szerint a jelenlegi trendek mellett haladva a 2024–26-os időszakot
Végül az vezetett a liberálisok tárgyalásoktól való visszalépéséhez, hogy a NEOS nem ment volna bele a többi fél által elengedhetetlennek ítélt fiskáliskiadás-csökkentésbe, így nem volt más választása, mint teljes egészében kivonulni az egyeztetésekről. A pontos forgatókönyvet nehéz meghatározni, mert az ÖVP a szociáldemokratákat hibáztatja a tárgyalások széteséséért, az SPÖ pedig a liberálisokat.
A folytatás hasonlóan bizonytalan: annyit lehet tudni, hogy egyes információk szerint vasárnap 10 órakor már össze is ül az osztrák néppárt, az ÖVP pártbizottsága, egyebek közt arról dönt, ki vezesse a továbbiakban a pártot. A BBC szerint az sem zárható ki, hogy új választásra lesz szükség az országban a stabil politikai többség eléréséért, ebből pedig minden jel szerint az FPÖ jönne ki a legjobban.
A friss mérések ugyanis azt mutatják, az ő népszerűségük nőtt a legnagyobbat a szeptemberi választás óta, amelyet egyébként 29 százalékos részarányukkal meg is nyertek a 26,3 százalékot elérő néppárt és a 21 százalékos szociáldemokraták előtt.
Ausztria válságban: Orbán Viktor legszebb álma teljesülhet az osztrák kancellár bukása után
Lényegében egyik napról a másikra megbukott az osztrák kormányzat, amely eleve bűnben fogant, hiszen demokratikus felhatalmazás nélkül, pusztán az osztrák államfő döntése nyomán kaphatott mandátumot. Most Ausztria válságban van, de az optimista forgatókönyvek szerint akár három héten belül stabil kormány születhet. Visszatérne a kék-fekete koalíció, ami egyúttal azt is jelentené, hogy Orbán Viktor harcostársai veszik át a hatalmat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.