BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Donald Trump nagy kínai üzletnek ágyaz meg a vámfenyegetéssel

A cél a 2020-ashoz hasonló kereskedelmi megállapodás. Donald Trump vámfenyegetése engedményre kényszerítheti Pekinget, de kockázatokkal is jár.

Donald Trump visszatérése a Fehér Házba a többség várakozása szerint tovább rontja majd a kapcsolatokat az Egyesült Államok és Kína között. A hétfőn beiktatott amerikai elnök azonban ismét bizonyíthatja, hogy milyen jó üzletember, és olyan megállapodást köthet kínai partnerével, mint a 2020-as kereskedelmi egyezmény.

Donald Trump
Donald Trump első intézkedései között nem szerepelt a beígért vámok kivetése / Fotó: AFP

Ezt a vélekedést erősíti, hogy az amerikai elnök első átfogó intézkedései között nem szerepelt a kampányban megígért vámok kivetése, haladékot adott a megegyezésre Kanadának, Mexikónak és Kínának is. Az utóbbival kapcsolatban utasította a szövetségi ügynökségeket, hogy értékeljék, 

miképpen teljesítette Peking az első elnöksége alatt aláírt kereskedelmi megállapodás első szakaszát.

A szerződés előírta, hogy Kína két év alatt 200 milliárd értékben exportáljon amerikai árut, nagyrészt agrárterméket, például szóját – ez azonban a koronavírus-járvány miatt nem sikerült – emlékeztetett a Reuters. Az Egyesült Államok cserében felére, 7,5 százalékosra csökkentette a 2019 szeptemberében 120 milliárd dollár értékű kínai importra kivetett amerikai vámot.

Donald Trump számára a vámfenyegetés aduként szolgál

A CNBC emlékeztetett, hogy Trump a diplomáciát nagy értékű üzleti megállapodások sorozatának tekinti, a korábbi elnöksége alatt kivetett büntetővámok sem egy szisztematikus gazdasági stratégia részei voltak, hanem aduként szolgáltak valaminek a kicsikarására. A megállapodás valószínűségét erősíti, hogy Trump már a beiktatása előtt telefonon egyeztetett Hszi Csin-ping kínai elnökkel a kereskedelemről, a fentanilról, a TikTokról és sok más kérdésről, és felvetette, hogy hamarosan Pekingbe látogat.

Han Cseng kínai alelnök részt vett Donald Trump beiktatásán / Fotó: Shawn Thiew

Trump számára azonban mindenekelőtt a népszerűség a fontos, és a nyerő stratégiája magában foglalhatja a kínai importra, sőt a szomszédos országokban, például Mexikóban működő kínai cégek áruira gyorsan kivetett büntetővámokat. Ez elég nyomást gyakorolna Pekingre, hogy kiegyezzen vele még azelőtt, hogy az amerikai fogyasztók megéreznék az elkerülhetetlenül negatív hatást.

Az eredmény pedig egy olyan jelentős alku lehet, amelyben Kína érdemi és szimbolikus engedmények sorát kínálja fel,

amivel Trump elnyeri a bázisának a csodálatát, és megerősíti a mesteri tárgyalófélként kialakított önképét.

 

A megállapodás is kockázatokkal jár

Egy újabb amerikai–kínai megállapodás ugyan rövid távon pozitív hatással járna, rejt azonban politikai kockázatokat is. Még inkább elidegeníti ugyanis az Egyesült Államok ázsiai szövetségeseit, Japánt, Dél-Koreát és Tajvant, amelynek demokratikusan megválasztott vezetőit Trump korábban is azzal vádolta, hogy kihasználják az Egyesült Államokat.

A 2020-ashoz hasonló amerikai–kínai kereskedelmi megállapodás jöhet / Fotó: AFP

A tisztán tranzakciós megközelítés ráadásul bátorítja Hszi Csin-ping kínai elnök regionális ambícióit, miközben aláássa a hosszú távú amerikai stratégiai célkitűzéseket a régióban.

Trump kiszámíthatatlansága és drámai gesztusok iránti szeretete mégis azt valószínűsíti, hogy újraindulnak az amerikai–kínai kapcsolatok. Ezt erősíti, hogy meghívta a beiktatására a kínai elnököt, aki ugyan a helyettesét, Hang Csenget küldte maga helyett Washingtonba, de ez is előrelépés, hiszen a korábbi két alkalommal csak a kínai nagykövet képviselte az országot az eseményen.

Han ráadásul kihasználta az alkalmat, hogy találkozzon Elon Muskkal és más amerikai vállalatvezetőkkel, akiknek reményét fejezte ki, hogy az amerikai cégek „gyökeret eresztenek” Kínában, és segítenek stabilizálni a világ két legnagyobb gazdaságának kapcsolatát. Muskban pedig Pekingnek erős szövetségese van Trump közvetlen környezetében.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.