Alighogy elkezdődött az év, Kína máris egy gigantikus építészeti rekorddal rukkolt elő. Az ország középső részének zord tájai alatt egy 60 emeletes épület nagyságú mérnöki csoda kezdte meg működését január 5-én, amely centiméterről centiméterre fúrja a kemény sziklákat és a talajt, hogy emberek millióihoz juttassa el a vizet. A Jianghan Ping’an alagútfúró gépet (TBM) nemcsak Kína, hanem talán az egész világ eddigi legambiciózusabb vízügyi infrastrukturális projektjének megvalósításához hozták létre.
A New Atlas cikke szerint a Jianghan Ping’an a valaha épített egyik legnagyobb föld alatti alagútfúró gép. Bár nem éri el a Shanhe alagútfúró gép méretét, a technológiai hatékonyság és alkalmazkodóképesség terén felülmúlja. Egy fontos rekordot is tart: ez a legnagyobb kétpajzsos sziklafúró gép, amelyet Kína valaha is épített:
A kettős pajzsrendszer azt jelenti, hogy a váratlan vészhelyzeteken kívül semmilyen okból nem kell megállnia a munkának. A fúrógép 260 métert halad havonta. Ez ugyan alagútépítésben nem számít csúcsteljesítménynek, de mivel kemény kőzetben kell haladnia, elfogadható tempónak számít. Ráadásul az a képessége, hogy miközben fúrja az alagutat, be is fejezi egyben, jelentősen felgyorsítja a projektet. Ez az a képesség, amire a gyorsabb föld alatti alagútfúró gépek nem képesek.
Kell is a gyors munkatempó, ugyanis Peking egy igencsak ambiciózus projektbe vágta a fejszéjét. Jelenleg egy 16,6 kilométeres szakaszon dolgoznak, ami a Jance-Hancsiang vízterelési projekt 194,7 kilométer hosszú alagútjának egy kulcsfontosságú szakasza. Ez a csatorna teszi majd lehetővé a Jangce folyó és a Kína száraz, északi régióiban futó Hancsiang folyó összekötését. Ha elkészül, ez lesz a világ legnagyobb vízterelési projektje.
Észak-Kínában több nagyváros mellett egy (kínai mércével mérve is) nagy mezőgazdasági övezet található, de a térség régóta szenved a túlzott vízhasználattól és az ezzel is összefüggő vízhiánytól. Erre nyújtana megoldást a bővizű folyókból a víz északra terelése.
A 6342 kilométer hosszú Jangce a leghosszabb folyó Kínában és a harmadik leghosszabb a világon. Teljes egészében Kína határain belül folyik, vízhozamát tekintve a hatodik a Földön, és a nagy vízgyűjtő medencéjének köszönhetően majdnem kétszer annyi víz folyik át a rajta, mint az amerikai Mississippi folyón.
A most készülő projekt a Jangce Három-szurdok területéről fog vizet elvonni, és ezt a vizet olyan területekre osztja szét, ahol a vízhiány jelentős probléma. Ugyanakkor a gazdasági és környezeti szempontok kiegyensúlyozása is számos kihívást jelent ekkora mennyiségű víz elvezetése esetén. A kínai tisztviselők gondos tervezést végeztek a kockázatok felmérése és mérséklése érdekében. Az alagút a tervek szerint 2030-ra készül el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.