Optimistán látja az olajipar jövőjét a szaúdi állami olajvállalat, az Aramco vezérigazgatója, Amin Nasszer, aki kedden a Világgazdasági Fórum (WEF) davosi gyűlésén válaszolt az újságírók kérdéseire.
A cégvezető szerint
a globális olajkereslet idén eléri a napi 106 millió hordót a tavalyi napi 104,6 milliós átlag után, tehát a piac növekedni tud.
A Bloombergnek az Aramco-vezér arról is beszélt, hogy a kereslet növekedésére számítanak Kínából, és ugyancsak kedden a kínai CNPC olajtársaság is azt közölte, hogy az ország olajimportjának 1 százalékos bővülésére számít. Az ázsiai ország és India adhatja az olajkereslet bővülésének 40 százalékát idén.
A Reutersnek Nasszer azt is elmondta az orosz olajtankerekre kivetett legújabb amerikai szankciók kapcsán, hogy azok hatását megítélni még túl korai, ezért várakozó álláspontra helyezkednek. Azonban a kérdéses mennyiség több mint napi 2 millió hordó is lehet. Arra a kérdésre, hogy Kína vagy India rendelt-e több olajat a szankciók hatására, az olajóriás vezetője kifejtette, hogy
az Aramcót kötik a királyság energiaügyi minisztériuma által megszabott termelési szintek.
Az árak felhajtásában érdekelt olajmonarchia jelenleg csak kapacitásai háromnegyedét használja ki, összhangban az OPEC+ megállapodásaival. Nasszer szerint a királyság és a tárca mindig a piac kiegyensúlyozására törekszik.
A cégvezető végül elárulta, hogy a MidOcean nevű céggel közösen – melyben az Aramco többségi tulajdonrészt szerzett – azon is dolgoznak, hogy fokozzák jelenlétüket az olaj mellett a cseppfolyósított földgáz, az LNG piacán is, ám részleteket nem árult el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.