Tavaly is megőrizte vezető pozícióját az Airbus, bár a célját nem érte el
Az elmúlt évben 766 repülőgépet szállított le az Airbus, amivel szinte biztos, hogy megőrizte vezető pozícióját a repülőgyártás terén, immár a hatodik éve.

Bár az európai repülőgyártó legfőbb versenytársa, a Boeing még nem hozta nyilvánosságra 2024-es adatait, az Alaska Airlines gépnek leszakadt ajtaja és az azt követő szabályozói figyelem árnyékában borítékolható, hogy az Airbus gyártotta tavaly a legtöbb repülőt, még ha a saját, nagyjából 770 repülőről szóló célját nem is érte el.
Lassult az Airbus növekedése, de nem állt meg tavaly sem
A Reuters szerint azonban az Airbus így is győzelmet hirdethet az óvatos megfogalmazásnak hála, különösen, hogy a globális ellátási láncokat továbbra is jellemző alkatrész- és munkaerőhiány tükrében. Ugyanakkor
a 2023-as 11 százalékos növekedési ütem tavaly már ennek a felét sem érte el, mindössze 4 százalék volt.
Az Airbus azt is elárulta, hogy bruttó 878 repülőgépet rendeltek tőlük, ami a törölt rendelések után is nettó 826, ám ez 61 százalékkal elmarad a 2023-as rekordévben tapasztaltnál. November végéig ezzel szemben a Boeing csak nettó 370 repülőnyi megrendelést gyűjtött be.


