Kanada után Kína is ellenlépéseket ígért az Egyesült Államoknak
Kína határozottan elutasítja az Egyesült Államok döntését, miszerint további 10 százalékos vámot vet ki a Kínából importált árukra, és megfelelő ellenintézkedéseket fog tenni – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium vasárnap. Az Egyesült Államok „téves intézkedésére” válaszul, vagyis az új vámok bevezetése ellen Kína panaszt fog benyújtani a Világkereskedelmi Szervezetnél, és „megfelelő ellenintézkedéseket fog tenni jogai és érdekei határozott védelmében”.

Donald Trump amerikai elnök egyoldalú lépése súlyosan sérti a nemzetközi kereskedelmi szabályokat; ez a lépés nemcsak a saját problémáját nem oldja meg, hanem megzavarja a két ország közötti normális gazdasági és kereskedelmi együttműködést is
– idézték a minisztérium szóvivőjét a közleményben.
A minisztérium közleményében sürgette továbbá az amerikai felet, hogy „objektívan és racionálisan kezelje a fentanilhoz kapcsolódó kérdéseket ahelyett, hogy gyakran vámokkal fenyegetne más országokat”. Az Egyesült Államok pénteken jelentette be, hogy február 1-jétől a kínai árukat terhelő pótlólagos vám mértéke 10 százalékos lesz, aminek indokaként a kelet-ázsiai országból származó kábítószer, a fentanil előállítása elleni elégtelen kínai hatósági fellépést említette. „A fentanil az Egyesült Államok problémája. A kínai fél kiterjedt kábítószer-ellenes együttműködést folytatott az amerikai oldallal, és figyelemre méltó eredményeket ért el” – jelentette ki korábban Mao Ning, a kínai külügyi tárca szóvivője.
Donald Trump amerikai elnök három végrehajtási rendeletet írt alá, amelyek további vámokat vetettek ki a Kanadából, Mexikóból és Kínából származó árukra. Ez volt az első hivatalos döntés a kereskedelmi háborúval összefüggésben. Kanada és Mexikó vezetői azt ígérték, hogy hasonló intézkedésekkel reagálnak.
Korábban Kanada is válaszlépéseket ígért, mint mondták, azzal a reménnyel, hogy a Trump-kormány kénytelen lesz emiatt meggondolni magát.


