
Törvényellenes volt a negatív kamat, a német bíróság kimondta
Ezerféle sirám nehezíti a távozó német baloldali kormány helyzetét az előrehozott választás előtt. Amikor 2021 szeptemberében Olaf Scholzék nyertek választást, még mások voltak a panaszok: például, hogy a banki betétek nem hozzátettek, hanem elvettek a megtakarításokból. Aligha öröm, hogy aztán az ukrajnai háború és az energiaválság elmosta ezt a visszatekintve is abszurd jelenséget, mindenesetre a szövetségi törvényszék (BGH) most, évekkel később kimondta, hogy a banki betétekre és egynapos ügyletekre kirótt negatív kamat törvényellenes volt.

A karlsruhei testület, a polgári perekben illetékes legmagasabb szintű német bíróság szerint a megtakarítások megkurtítása negatív kamat útján ellentétes a jóhiszeműség elvével és a jogszabályokkal – adta hírül a Handelsblatt című német üzleti lap.
Szögesen ellentétes a szerződés céljával
– idézte a negatív kamatokról a lap Jürgen Ellenberger elnöklő bírót.
A pert, amelyben a döntés született, a német Fogyasztói Szervezetek Országos Szövetsége indította. Külön per volt a folyószámlákról. Ezek esetében a bíróság úgy döntött: a negatív kamat elvben elfogadható lenne, csakhogy a fogyasztók nem értesültek róla, mikor csúsztak át mínuszba, ezért a bíróság a folyószámlákra a múltban rótt negatív kamatra is kimondta, hogy érvénytelen.
Negatív kamat: törvényellenes, de inkább a jövőt illeti a döntés, egy kapu bezárult
Nyilván igen rosszul esne a német bankoknak, ha a döntés nyomán most egyszerre automatikusan vissza kellene fizetniük a háztartási és vállalati betétekből és folyószámlákról törvényellenesen levont összegeket, de nem ez a helyzet.
Az általános döntés ugyan most megvan, de a pénzek visszakövetelését mindenkinek magának kell intéznie,
szembenézve a jogi nehézségekkel, a fogyasztói szövetség ezt nem teheti meg a banki ügyfelek összességének a nevében.
A szövetség maga is eleve úgy állt a kérdéshez, hogy a perük inkább a jövőt illeti, mint a múltat, megelőzendő, hogy adott esetben a bankok megint negatív kamatot alkalmazzanak.
Ilyen helyzet visszatérésétől egyelőre nem igazán kell tartani.
Az Európai Központi Bank 2014 júniusában csökkentette nulla alá kamatait, és csak 2022 közepén tért vissza a pozitív zónába. Ezután a lecsengő világjárvány, az ukrajnai háború és az energiaválság okozta inflációs cunami hatására Európa-szerte magasba szöktek a kamatok. Az inflációs hullám levonulása után elkezdték visszanyesegetni kamataikat a jegybankok, de nagyon messze vannak a nullától, az infláció nem szívódik fel Európában, és a 2010-es évek második felének pénzbősége nem tér vissza. Persze, messzire az időben ki láthat?
Egy tanulmány szerint, amelyet a Bundesbank weboldala közölt, a negatív banki kamatok korszaka 2019-től nagyjából három évig tartott Németországban.




