BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kész sikertörténet a magyar–kazah együttműködés, újabb áttörés jöhet

Minden feltétel adott ahhoz, hogy egészen új szintre lépjen a magyar–kazah gazdasági együttműködés. Újabb előrelépés jöhet – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Asztanában.

A tárcavezető a kazah kollégájával, Murat Nurtleuval tartott közös sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy átbeszélték a gazdasági együttműködés kérdéseit, a Mol eddig  80 milliárd forintnyi beruházási programot hajtott végre eddig a közép-ázsiai országban, és 300 millió köbméter gázt termelt ki.

Szijjártó Péter
Előrelépés jöhet a magyar–kazah kapcsolatokban – mondta Szíjjártó Péter / Fotó: AFP

Kazahsztán kormánya támogatja, hogy a Mol újabb kőolaj- és földgázmezők kitermelésében vegyen részt – tette hozzá. Az energetikai cég fejlett technológiai megoldásai lehetőséget biztosítanak a nagy kihívást jelentő itteni mezők kitermelésére.

Körvonalazódik egy kazah–kínai–magyar stratégiai együttműködés, amelynek nyomán a Mol egy nagy, technológiailag összetett mező kitermelésében vehet részt itt a jövőben

– tudatta.

Szijjártó Péter ezt követően kitért arra is, hogy a magyar vállalatok lényeges szerepet játszanak a kazah mezőgazdaság modernizálásában is, ugyanis hamarosan egy 25 milliárd forintnyi beruházás keretében laboratóriumokat, takarmányüzemeket és oktatási központokat fognak létrehozni az országban.

Nukleáris, gyógyszergyártási együttműködés is van

Illetve közölte, hogy 

a gyógyszeripar területén mostanra a Richter a kilencedik legnagyobb szereplővé vált, amely több mint tízmilliárd forint értékű forgalmat bonyolított le tavaly, de például a hazai orvosi műszerek is betörtek már a kazah piacra.

A miniszter üdvözölte, hogy a nukleáris energia területén is nagy lehetőség nyílik az együttműködésre, hiszen Kazahsztánban népszavazás döntött az atomerőmű-építésről.

„Az MVM által kifejlesztett és birtokolt száraz hűtési technológia pedig komolyan megfontolásra kerül itt, mint a leendő atomerőművek hűtését biztosító technológiai megoldás” – tájékoztatott.

Végül bejelentette, hogy májustól ismét közvetlen légi járat köti össze Kazahsztánt és Magyarországot, Budapestről az ország harmadik legnagyobb városa, Simkent lesz ily módon elérhető.

„Ez a közvetlen légi összeköttetés nyilván segítséget jelent ahhoz, hogy az együttműködésünket újabb dimenzióba léptessük, amelynek igényét alátámasztja az is, hogy a Magyarország által biztosított 250 ösztöndíjra idén 2111 kazah hallgató jelentkezett” – összegzett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.