Dick Schoof jobboldali holland kormánya nem támogatja Brüsszel védelmi kiadási javaslatait egy hét múlva az európai uniós csúcson – jelentette a Bloomberg. Egyelőre nem világos, hogy a hollandok ellenszavazattal élnek a csúcson, vagy tartózkodnak a szavazástól.
A bejelentést a védelmi, pénzügyi és külügyi tárca vezetői együtt tették a parlamenthez intézett levelükben pénteken, amelyben ígéretet tettek, hogy a „holland érdekeknek” megfelelően kezelik a javaslatokat.
Erre azután került sor, hogy Dick Schoof kormányfő csütörtökön rendkívüli tanácskozáson vitatta meg a négy koalíciós párt képviselőivel az EU újrafegyverkezési tervét, amely 800 millió eurót mozgósítana a védelmi kiadásokra. A parlament előzőleg a héten nem kötelező érvényű határozatot hozott arról, hogy a terv nem támogatandó.
Három koalíciós párt konkrétan azt ellenezte, hogy a terv szerint a kiadásokra az EU-tagállamok közösen vennének fel hitelt.
A csúcson megtárgyalni tervezett javaslatot Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be, aki szerint azért szükséges az európai képességek fejlesztése olyan területeken, mint a légvédelmi és rakétarendszerek, a tüzérség és a lőszergyártás, mert Donadld Trump elnök jelezte, hogy az Egyesült Államok kivonulhat az európai biztonság szavatolásának szerepéből.
A levél szerint, amint a bizottság hivatalosan is beterjeszti javaslatait, a kormány megküldi a parlamentnek
a tervek részletes elemzését, mielőtt visszafordíthatatlan lépéseket tennének.
A kormány továbbra is konstruktív szerepet kíván betölteni az Európai Tanácsban, azonban az ügyet lehetőségnek tekinti, hogy „maximális befolyást gyakoroljon az egyes javaslatok kezelésére, Hollandia érdekeit szolgálva”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.