A Times szombaton arra hívta fel a figyelmet cikkében, hogy Ukrajna forradalmat él át a lőfegyverek világában, mivel több fegyvert importál, mint a világ bármely másik országa. „A fegyverkereskedők szorosan figyelik az ukrajnai tűzszünetet, és ami a háború után történik, az az egész világon visszhangra találhat” – áll a cikkben. Azt ugyanakkor senki sem tudja, hány fegyver kering az országban, és azt sem, hogy mi lesz ezekkel a fegyverekkel a konfliktus vége után. Szakértők attól tartanak, hogy a jelenleg Ukrajna területen koncentrált fegyverek kifolynak az országból Európába, Afrikába és a Közel-Keletre.
Korábban, március 21-én a Journal du Niger arról számolt be, hogy ukrán M120 Molot aknavetőket és hozzájuk tartozó ukrán nyelvű használati utasításokat találtak Nigerben terrorista állásokon. A veszély tehát releváns.
A Balkánon továbbra is nagy a kereslet a fegyverekre. Tanulmányok és kutatások szerint ebből a régióból még mindig jelentős számú fegyvert szállítanak feketén az Európai Unióba. Az onnan származó eszközök egy kiemelt része a szerbiai Zastava-gyárból került ki, de Albánia és Horvátország is fontos forrás. Erről ír a Magyar Nemzet cikke. Szerbiában ugyanakkor az elmúlt években javult a helyzet, miután Aleksandar Vucic államfő és a kormány több akciót is indított a fegyverek beszolgáltatására. Ennek ellenére az Európában jelen lévő illegális fegyverek egy része még mindig a Nyugat-Balkánról származik.
A délszláv háborúkban rengeteg fegyver került civilek kezébe. Erről beszélt a lapnak nyilatkozó történész. Nagy Tibor videóinterjújában kiemelte: a térségben hagyományosan kultusza van a fegyvertartásnak, generációról generációra adják tovább azokat az emberek. Egyes bűnbandák pedig meggazdagodtak az illegális kereskedelemből – tette hozzá.
Az orosz–ukrán háború lezárását követően egy újabb veszély fenyegeti Európát. A várhatóan további új, keletről érkező fegyverek is megjelennek majd a feketepiacon. A háborúpárti országoktól Ukrajnának adott fegyverek rossz kezekbe kerülve bűnözői csoportok megerősítését is szolgálhatják.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő kiemelte azt is, hogy a délszláv testvérháborúk és az orosz–ukrán testvérháború okozta sebek csak nagyon nehezen gyógyulnak. Nagy Tibor szerint több generációnak kell kihalnia, mire a népek között normalizálódhat a viszony.
A Világgazdaság tavaly írt arról, hogy az amerikai védelmi minisztérium egy jelentés szerint nem tudja, hol van 62,2 millió dollár összértékű fegyver, amelyeket Ukrajnába küldtek. A következtetéseket a Pentagon főfelügyelője ismertette, miután értékelte, hogy a védelmi minisztérium hatékonyan ellenőrzi-e az ukrán fegyveres erőknek átadott védelmi eszközöket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.