Jól pörög az argentin láncfűrész: hamarosan nyélbe ütik az IMF-megállapodást – kifizetődik Milei programja
Argentína csütörtökön bejelentette, hogy megállapodásra jutott az IMF-fel egy 20 milliárd dolláros hitelkeretről, amely segíthet feltölteni az ország jegybankjának tartalékait. Ez kulcsfontosságú előrelépés Javier Milei libertárius elnök gazdasági tervében – írta a Financial Times.

Luis Caputo gazdasági miniszter elmondta, hogy a megállapodást még az IMF igazgatótanácsának is jóvá kell hagynia, ami hetekig is eltarthat. Ugyanakkor Kristalina Georgieva IMF-vezérigazgató engedélyét kérte a bejelentésre, miután a piacok bizonytalansága miatt az argentin peso eladási hullámba került az elmúlt héten.
A megállapodás célja, hogy az emberek biztosak lehessenek benne, hogy a peso fedezete megvan a jegybanknál. Ez egészségesebb valutát eredményez
– mondta Caputo.
Milei reményei szerint az új IMF-hitellel tovább stabilizálhatja Argentína ingatag gazdaságát, miközben az ország már most is a Világbank legnagyobb adósa több mint 40 milliárd dolláros tartozással. Annak ellenére, hogy csökkentette az inflációt és stabilizálta a gazdaságot, nem sikerült érdemben feltöltenie az alacsony devizatartalékokat, amelyek nélkülözhetetlenek a peso támogatásához, az adósságok visszafizetéséhez és a devizaszabályozások lazításához.
Caputo hozzátette, hogy további pénzügyi segítségről is tárgyal a Világbankkal, az Inter-Amerikai Fejlesztési Bankkal és a CAF Latin-Amerikai Fejlesztési Bankkal. A jegybank bruttó tartalékai – amelyek közé egy kínai hitel és a bankbetétek fedezete is beletartozik – a jelenlegi 26 milliárd dollárról 50 milliárd dollárra nőhetnek ezeknek a megállapodásoknak a nyomán. Ugyanakkor a nettó tartalékok még mindig mintegy 6 milliárd dolláros hiányt mutatnak.
Az elmúlt héten a jegybank több mint 1 milliárd dollárt volt kénytelen eladni a tartalékaiból, hogy támogassa a pesót, miután a piacok megijedtek a hitel sorsával kapcsolatos bizonytalanságtól. A fekete piaci árfolyam tovább zuhant, a hivatalos és az alternatív árfolyam közötti rés pedig 13-ról 18 százalékra nőtt.
Végre kifizetődhet Milei stratégiája?
A piacok enyhe megnyugvással fogadták a bejelentést: az Argentína által kibocsátott, 2030-ban lejáró amerikai dollárkötvények ára fél centtel 75 centre emelkedett, a hozamuk pedig 7 százalékra csökkent az egy évvel ezelőtti 12 százalékról.
Szakértők szerint az IMF-hitel egy részét az előző program részleteinek átütemezésére fordítják majd, de még nincs tisztázva, mekkora összeget kap Argentína azonnal, illetve milyen feltételeket szab az IMF a hitel felhasználására.
Salvador Vitelli, a Romano Group pénzügyi tanácsadó cég elemzője szerint a 20 milliárd dolláros hitel „jelentős összeg, amely segít abban, hogy a kormány egy stabilabb jegybankot mutasson fel”.
Állampapír: mindent üt a 100 éves argentin
Akik nem rettentek meg a 2020-as nemfizetéstől, és kiülték a fél évtizedes veszteséget, busás haszonra tehettek szert az argentin államkötvénnyel.



