BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb mérnöki csoda épülhet az Adrián

Hidat emelne Montenegró a Kotori-öböl fölé. Az évek óta napirenden lévő gigaberuházás az Adria–Jón autópálya részeként épülne meg, és csaknem 60 kilométerrel rövidítené le az utat az öböl két partja között.

Montenegró több mint 50 éve tervezi a Kotori-öblön átívelő híd építését. Az átkelő viszont pénzhiány miatt eddig még a hivatalos tervezés fázisáig sem jutott. A montenegrói közútkezelő azonban nemrég bemutatta a híd látványterveit és az építéshez szükséges megvalósíthatósági tanulmányt.

Kotori-öböl Montenegró
Montenegró, a Kotori-öböl / Fotó: Wikipedia

A most elkészült anyag több szempontból is nagy jelentőségű, hiszen eddig még a leendő műtárgy pontos helyét sem sikerült kijelölni. Most egyértelművé vált, hogy a híd az öböl bejáratától keletre, Kumbora és Lustice települések között húzódhat majd. 

Ami a méreteit illeti, 

  • a három pilléren álló híd a tervek szerint 
  • 1,7 kilométer hosszú és 
  • 50 méter magas lesz. 

Az utóbbi azért is fontos, mert így átférnek alatta az öbölbe tartó legnagyobb hajók is. A tervezéssel megbízott északmacedón cég a horvátországi Peljesaci hidat vette mintául, a dalmát létesítményt építő mérnökök ugyanis azonos kihívásokkal szembesültek. A projekt része lesz a Adria–Jón autópályának, mely a tervek szerint Herceg Novi településnél lépi át a határt, és az öblön átívelő hídon át halad tovább Budva, majd pedig Albánia irányába. A híd megépítésével ez az út csaknem 60 kilométerrel lesz rövidebb. 

Montenegró is kínai hitelből építkezik

Építése a tervek szerint leghamarabb 2030-ban kezdődhet, 

az ára pedig a becslések szerint a hozzá kapcsolódó infrastruktúrával együtt akár a 200 millió eurót is elérheti. 

A montenegrói autópályákat eddig többnyire kínai cégek építették kínai állami hitelből, ezért várhatóan a kotori híd is így épülhet.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.