BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszavazták a német költségvetési csomagot, indulhat a költekezés

A Bundestag kedden megszavazta a költségvetési csomagot. Friedrich Merz leendő német kancellár húzása bejött, a távozó parlament kétharmados többséggel módosította az alkotmányt is.

A német törvényhozás alsóháza kedd délután megszavazta a gigantikus kiadásnövelő csomagot. Friedrich Merz leendő kancellár számára így elődeinél lényegesen nagyobb költségvetési mozgástér nyílik, hogy élénkítse a német, s ezen keresztül az európai gazdaságot. 

Merz német kancellár
Friedrich Merz leendő német kancellár – villámgyorsan lépett, indulhat a költekezés / Fotó: AFP

A pakkot a Bundestag, 513 igen szavazattal fogadta el, ami meghaladja a kétharmados többséghez szükséges 489-et. A csomag ellen 207-en szavaztak. 

A konzervatív kancellárjelölt és várható koalíciós partnerei, a szociáldemokraták múlt héten megállapodást kötöttek a Zöldekkel, amely biztosította a törvény elfogadásához szükséges kétharmados többséget a Bundestagban. Így megnyílt az út, hogy az előtt, hogy a Bundesrat, a 16 szövetségi államot képviselő felsőház pénteken támogassa a törvényjavaslatot, ezt követően pedig Frank-Walter Steinmeier államelnök törvényerőre emelheti azt.

Mi szerepel a német pakkban?

  • A védelmi és biztonsági kiadások meghaladják a bruttó hazai termék,  GDP egy százalékát, vagyis körülbelül 45 milliárd eurót  és ezek a pénzek kikerülnek a német alkotmányban rögzített hitelfelvételi korlátozások – az úgynevezett adósságfék – alól. 
  • A törvény emellett az alkotmányban rögzít egy speciális, költségvetésen kívüli infrastruktúraalapot is, amelynek jogában áll akár 500 milliárd eurónyi hitelt felvenni 12 év alatt. 
  • Németország 16 szövetségi állama számára szintén nagyobb mozgásteret biztosítanak: akár a GDP 0,35 százalékának megfelelő összeget, vagyis körülbelül 16 milliárd euró hitelt is felvehetnek – korábban kiegyensúlyozott költségvetést kellett fenntartaniuk. 

Milyen hatása lesz?

A Bloomberg értékelése szerint az infrastruktúra-kiadások gyors növekedése rövid távon egy százalékkal növelheti Németország GDP-jét, és ha a kiadások tartósan magas szinten maradnak, 2040-re a potenciális GDP-t 2 százalékkal növelik. 

A német beruházási fellendülés az eurózóna GDP-jére is jótékony hatással lehet; 2026 végéig 0,4 százalékkal emelkedhet. 

A németek jó teljesítménye a francia és az olasz gazdaságra is jótékonyan hat. 

Hogy reagál a piac?

A piacok kedvezően fogadták Németország nyitottságát arra, hogy ismét Európa gazdasági motorjává váljon. Ez több szektort is ösztönözhet, különösen a védelmi iparág és a német közepes kapitalizációjú részvények (MDAX) lehetnek a  nyertesek.   

Sokan arra számítanak, hogy a fellendülés kiterjedhet eddig gyengélkedő ágazatokra is, például az autóiparra, amely már elkezdett magához térni, valamint az infrastruktúrához kapcsolódó részvényekre, például az alapanyag-, energiaipari berendezések, közművek, gáz- és ipari vállalatok részvényeire.  

A német államadósság ezzel szemben jelentősen megemelkedhet, így az államkötvénypiacon az irányadó 10 éves hozamok közel 50 bázisponttal 3 százalék közelébe emelkedtek. 

Hogyan tovább?

A konzervatívok és a szociáldemokraták folytatják a koalíciós tárgyalásokat, és várakozásaik szerint

 legkésőbb húsvétig,  alig több mint egy hónap múlva, megállapodásra szeretnének jutni.

Egy stabil koalíció tető alá hozatala megnyitná az utat Merz előtt, hogy megszerezze a Bundestag jóváhagyását, és átvegye a kancellári posztot a szociáldemokrata Olaf Scholztól, aki a CDU/CSU februári választási győzelme óta ügyvivőként vezeti a kormányt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.