Az atomenergiának manapság egyre nagyobb a keletje a világon. Ahogy a világ a környezettudatosság és a geopolitikai változások jegyében elhagyná a fosszilis energiahordozók használatát, és közben egyre jobban elterjed az energiaigényes mesterséges intelligencia, úgy válik egyre népszerűbbé a tisztának számító nukleáris energia megbízható és kiszámítható energiaellátása, az országok atomerőművek sorát építik. Miközben Németország leállította az atomreaktorait, az atomenergia-piacnak továbbra is a beszállítója.
Ez azt jelenti, hogy az atomenergiától idegenkedő Németországban is egyre több uránt fognak dúsítani az atomreaktorok működtetéséhez. A Roszatom után a világ második legnagyobb, dúsított uránt előállító vállalata, az Urenco Németországban is terjeszkedik.
A brit-holland-német konzorcium megrendelésállománya tavaly több mint negyedével, 18,7 milliárd euróra nőtt. Ez a világ energiaipari változásain túl annak is az eredménye, hogy az ágazat első számú vállalatától elfordulnak a közműszolgáltatók, miután Oroszország bebizonyította, hogy a nyersanyagexportot a geopolitikai céljainak elérése érdekébe állítja. Az ukrajnai háború ellátási kockázatot jelent a nyugati gazdaságok atomenergia-termelői számára. Jól példázza ezt az is, hogy a Kreml novemberben bejelentette, ideiglenesen korlátozza a dúsított urán exportját az Egyesült Államokba.
Most, hogy látjuk, hogy minden változik, az árak emelkednek, és sokkal nagyobb piacot és növekvő keresletet látunk, mi is újra beruházunk
– mondta Ralf ter Haar pénzügyi igazgató egy pénteki interjúban.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a nukleárisenergia-termelés az évszázad közepére legalább 40 százalékkal nő, a legoptimistább forgatókönyv szerint pedig csaknem megháromszorozódhat – idézte a Bloomberg a számot.
Az Urenco dúsítólétesítményekkel rendelkezik Németországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban.
Mivel a vállalat olyan eljárást használ, amellyel atomfegyverekhez való anyagot is elő lehet állítani, az urándúsítás szigorúan szabályozott üzletág, amelynek csak néhány globális beszállítója van, azaz oligopol a piac.
Mivel a reaktorok üzemanyagaként szolgáló dúsított uránt a piaci szereplők egyre kevésbé akarják az oroszoktól beszerezni, az Urencónak új lehetőségek nyíltak az üzletre Közép- és Kelet-Európában, valamint az Egyesült Államokban. „Az Egyesült Államokban sok olyan közműszolgáltató van, amely az erőművei teljes élettartamát velünk biztosítja, csak azért, hogy biztos legyen az üzemanyag-ellátásuk” – magyarázta Haar.
Az atomenergia mellett tette le a voksát több technológiai óriás
Több nagyvállalat, köztük a Google és az Amazon is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, hogy az évszázad közepére a világ megháromszorozza a nukleárisenergia-kapacitásait. Az atomenergia már most is nagyon népszerű, és mivel a szükséges nyersanyag pár lelőhelyre összpontosul, az árat a szűkös kínálat határozza meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.