Kiderült, hogyan viszonyulnak a németek a készpénzhez
Az emberek többsége Németországban sem tudja elképzelni a jövőt készpénz nélkül – derül ki a Bundesbank felméréséből, mely szerint a megkérdezettek 69 százaléka fontosnak tartja, hogy maga is tudjon készpénzt használni. A válaszadók 72 százaléka pedig nagyon fontosnak vagy meglehetősen fontosnak minősítette a fizikai bankjegyeket a társadalom egésze számára, és mindössze 9 százalék vélekedik úgy, hogy annak egyáltalán nincs jelentősége.

Az emberek nagy többsége Németországban is a készpénz megtartása mellett van. Kétségtelen hátrányai – mint az illegális foglalkoztatás, az adócsalás vagy a rablások – ellenére a Bundesbank is szeretné, ha a bankjegyek még sokáig forgalomban maradnának. Azonban a lakosság többségi véleménye ellenére sem vehető készpénznek a fizikai bankjegyek jövője a Bundesbank forgatókönyvei szerint.
Egyre kevesebben használnak készpénzt, de lemondani senki sem akar róla
Németországban is rohamosan csökken ugyanis a készpénzes fizetés jelentősége, hiszen míg 2017-ben a fogyasztók a mindennapi fizetések mintegy háromnegyedét még készpénzben teljesítették, addig 2023-ra ez az arány alig a felére csökkent.
A készpénz a magánszféra forgalmában a Bundesbank rendszeres felmérései szerint a fizetéseknek már csak 26 százalékát teszi ki.
A legutóbbi, 2023. őszi felmérésben ötezren vettek részt, és kiderült, hogy a megkérdezettek többsége egyre gyakrabban használ hitel- és betéti kártyát, valamint a mobiltelefonon és az interneten keresztüli modern fizetési módokat.
Ennek ellenére a készpénz mellett szóló érveket széles körben támogatja a lakosság. Ezek közül a legfontosabb, hogy a készpénz technikai fennakadások esetén is rendelkezésre áll, oktatóeszközként szolgál a gyermekek pénzügyi nevelésében, adatvédelem szempontjából anonimitást biztosít, a lakosság minden rétege részt tud venni a pénzügyi műveletekben, valamint a bankjegyek tárolhatók.
Az Európai Központi Bankkal együttműködve a Bundesbank szeretné megőrizni a készpénzt az euróövezetben, mert úgy véli, amíg a polgárok használni akarják, addig általánosan elérhetőnek és elfogadottnak kell maradnia.


