BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akadozik a termelés a Stellantisnál – várat magára a hibridforradalom

A Stellantis hibridautó-stratégiája gyártási fennakadásokat okoz Európában, mivel a cég nem jut időben elegendő hibrid motorhoz és megfelelő gumiabroncsokhoz. A vállalat szerint az uniós szabályozás változásai is nehezítik az alkatrészbeszerzést, miközben az elektromos autók iránt továbbra is gyenge a kereslet.

Alkatrészhiány miatt késlekedik Európában a Stellantis hibridautó-gyártása. Jean-Philippe Imparato, a Stellantis kibővített európai régiójának vezetője szerint a vállalat ebben a hónapban 20 ezerrel kevesebb járművet gyártott a tervezettnél, mivel nem állt rendelkezésére elegendő hibrid motor és megfelelő típusú gumiabroncs.

Akadozik a termelés a Stellantisnál – várat magára a hibridforradalom
Akadozik a termelés a Stellantisnál – várat magára a hibridforradalom / Fotó: AFP

Az egyik probléma, hogy az Európai Unió nemrégiben módosította a szén-dioxid-kibocsátási célokra vonatkozó szabályokat, ami megnehezítette az alkatrészek beszerzését, különösen, hogy a Stellantis jellemzően három hónappal előre rendeli meg azokat – mondta Imparato egy francia szenátusi meghallgatáson, ahol az állami vállalattámogatásokról volt szó. A Stellantis visszavonulót fújt a teljesen elektromos stratégiájából, miután távozott a vezérigazgató, Carlos Tavares, és az európai autóeladások is gyengélkedtek. A cég idén korábban bejelentette, hogy a Teslával és más gyártókkal közösen vásárolna szén-dioxid-kvótákat, hogy megfeleljen a szigorúbb uniós kibocsátási előírásoknak – írja a Bloomberg.

Az elektromos autók nem váltak be, ezért teljes erővel rákapcsoltunk a hibridekre. Két hónap alatt a kisebb, közepes és nagy beszállítók egyszerűen nem tudnak alkalmazkodni

– mondta Imparato. A Stellantis akár évi 1,7 milliárd eurós uniós büntetés kockázatának is ki van téve, mivel az elektromos autók iránti gyenge kereslet miatt várhatóan nem tudja teljesíteni a kibocsátási célokat – tette hozzá Imparato. „Két év ebből megölné a céget” – jelentette ki. Az Európai Bizottság a hónap elején közölte, hogy hároméves türelmi időt ad az autógyártóknak, hogy teljesíteni tudják az eredetileg 2025-re kitűzött szén-dioxid-kibocsátási célokat. Imparato szerint ez nem elegendő.

„Ezt ajándékként tálalták, hogy lehetőség van átlagolni a 2025-ös, 2026-os és 2027-es éveket. De ha nem sikerül 2025-ben eladnom azokat az elektromos autókat, akkor 2026-ban kell behoznom a lemaradást. Márpedig jelenleg nincs piaca az elektromos autóknak” – mondta. 

A Stellantis tavaly mintegy 5,5 millió járművet adott el , ebből nagyjából 2,6 milliót Európában, és 156,9 milliárd euró bevételt termelt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.