BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nintendo Switch 2: akkora a túljelentkezés, hogy kisorsolják, ki veheti meg az új konzolt

Több mint 2,2 millióan jelentkeztek előrendelésre Japánban a Nintendo Switch 2-re, ami messze túlszárnyalja a cég előzetes várakozásait. A My Nintendo Store-on keresztül kisorsolt készletmennyiség nem lesz elegendő a kereslet kielégítésére, így a vásárlók jelentős része lemaradhat az első körös lehetőségről.

A Nintendo előzetes figyelmeztetést adott ki japán vásárlóinak, miután kiderült, hogy messze túlszárnyalta várakozásaikat az új Nintendo Switch 2 előrendelésére jelentkezők száma. Shuntaro Furukawa, a vállalat elnöke közleményben tudatta: több mint 2,2 millió jelentkezés érkezett a My Nintendo Store-on keresztül, miközben a június 5-én kiszállítható készlet ennél jóval kevesebb.

Nintendo Switch 2: akkora a túljelentkezés, hogy kisorsolják, ki veheti meg az új konzolt
Nintendo Switch 2: akkora a túljelentkezés, hogy kisorsolják, ki veheti meg az új konzolt / Fotó: agustin.photo

„Ez a rendkívül magas jelentkezésszám meghaladja minden előzetes becslésünket, és jelentősen túllépi a My Nintendo Store által teljesíthető szállítási mennyiséget” – írta Furukawa az X-en közzétett közleményben. A vállalat már korábban is jelezte, hogy 

a Switch 2 konzolokat sorsolásos rendszerben osztják ki az előregisztrált vásárlók között. 

A mostani bejelentés szerint azonban jelentős számú vásárló nem kerül kiválasztásra az április 24-én esedékes első körben. A kimaradók automatikusan bekerülnek a második sorsolásba, de még ott sem garantált a siker. „Mély sajnálatunkat fejezzük ki, hogy előzetes felkészüléseink ellenére sem tudunk minden jelentkező igényének megfelelni” – idézte Furukawát az IGN.

A Nintendo szerint már dolgoznak a gyártási kapacitások bővítésén, és április 24-től a japán boltokban és online áruházakban is lehetőség nyílik az előrendelésre vagy további sorsolásokon való részvételre. A Switch 2 a megjelenés után is elérhető lesz a My Nintendo Store-ban, és folyamatosan újabb szállítmányok érkeznek majd a kiskereskedők segítségével.

A jövőben jelentős mennyiségű Nintendo Switch 2 gyártását és szállítását tervezzük. Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségekért, és köszönjük a vásárlók megértését

– zárta nyilatkozatát a Nintendo elnöke. A közlemény egyelőre csak Japánra vonatkozik, de sokakban felmerül a kérdés, vajon a nyugati piacokon is hasonló ellátási problémák várhatók-e.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.