A párnacihába rejtett dollárok pörgethetik fel a gazdaságot: Javier Milei szemet vetett 271 milliárdra
Ambiciózus tervvel áll elő Javier Milei argentin elnök kormányzata: visszaforgatnák a válság sújtotta gazdaságba az emberek matrac alá és külföldi számlákra rejtett dugidollárjait. Becslések szerint tetemes összegről, mintegy 271 milliárd dollárról van szó, amelyet a szabályok enyhítésének köszönhetően most anélkül költhetnek el az emberek, hogy a hatóságok firtatnák a pénz eredetét.

A hírt Manuel Adorni elnöki szóvivő jelentette be. „A ti dollárotok, a ti döntéseket. Ami a tiétek, az nem az államé. Felhasználhatjátok, ahogyan csak akarjátok, nem kell bizonyítani, honnan származik” – idézte a szavait az AP amerikai hírügynökség.
Ez jelentős változás a kormányzat politikájában, korábban ugyanis a világbajnok infláció miatt
sok argentin váltotta be a feketepiacon az értéktelen pesót amerikai dollárra,
amelynek az eredetéről el kellett számolni és adót fizetni utána.
Javier Milei hivatalba lépése óta sokat tett az ország gazdaságának stabilizálásáért, jócskán lelassult a fogyasztói árak emelkedése, megszűnt a szigorú deviza-ellenőrzés, és tavaly, 14 év után először zárt többlettel a költségvetés. Az elnök támogatói szerint argentin gazdasági csoda zajlik, sok helybéli azonban nem érzi a helyzet javulását, a sztrájkjogok korlátozása ellenére mindennaposak a tiltakozások.
A dugidollárok felpörgethetik az argentin gazdaságot
A dugidollárkészlet eltörpül a 20 milliárd dolláros program mellett, amelyről Argentína április közepén állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A kormányzat a hitelkeret-megállapodás után lazított a szigorú devizaszabályozásokon, és lehetővé tette a kötött árfolyamú peso meghatározott sávon belül mozgását.

A peso felértékelődne, ha a dugipénznek akár csak a töredéke is visszakerülne a gazdaságba, a Reuters szerint azonban sok argentin óvakodik bevallani, hogy mije van. A krónikus gazdasági instabilitás miatt kerülik a helyi bankokat, és inkább otthon, a matracok alatt vagy széfekben, illetve külföldi számlákon tartják a valutájukat.
Elemzők szerint az argentinok tartják a világ egyik legnagyobb dollárkészletét külföldön.
Luis Caputo gazdasági miniszter nem volt hajlandó becslésekbe bocsátkozni azt illetően, hogy mekkora összeget remél ezzel visszaszerezni. A lépés a tavalyi adóamnesztia kibővítése, ami több milliárd dollárt forgatott vissza a gazdaságba.
Pénzmosástól tart az IMF
Egyelőre csak elnöki rendelet született, amelyet még jóvá kell hagynia a kongresszusnak, ami Caputo szerint „megvédi az intézkedést a jövőbeli kormányoktól”. A miniszter egyúttal arra buzdította az embereket, hogy „szavazzanak helyesen” az idei választásokon, hogy biztosítsák az amnesztiarendszer folytonosságát.
„Itt nem a pénzt rejtegető drogkereskedőkről van szó, hanem az argentinok nagy többségéről, akiket a rendszer évekig kizsákmányolt” – fogalmazott a gazdasági miniszter.

Az IMF azonban azonnal figyelmeztetett, hogy a rendszernek meg kell felelnie a nemzetközi pénzmosás elleni előírásoknak. Caputo elhessegette ezeket az aggályokat. Kétli, mondta, hogy a bűnözők hivatalossá akarják tenni a pénzüket, tisztviselők pedig azzal nyugtattak, hogy továbbra is vizsgálják majd az illegális eszközökkel szerzett vagyon eredetét.
Enyhítik a szigorú adóelkerülési szabályokat
Az új intézkedések júniustól feloldják a vállalkozásokra és a hitelkártya-szolgáltatókra vonatkozó szigorú követelményeket, amelyek szerint a polgárok vásárlásait jelenteniük kell az adóhivatalnak. Enyhítik a szigorú adóelkerülési szabályokat is, így az ingatlanvásárlóknak és a közjegyzőknek nem kell jelenteniük a tranzakciókat.
A bankok sem kérhetnek hozzáférést az ügyfelek adónyilvántartásához.
Ignacio Labaqui, a Medley Global Advisors tanácsadó cég Buenos Aires-i vezető elemzője szerint azonban „ez felhívásnak hangzik arra, hogy ne fizessünk adót”.
A Buenos Aires Herald szerint nem ő az egyetlen, aki de facto adóamnesztiának tartja a lépést, és aggódik amiatt, hogy az megnyitja az utat a pénzmosáshoz.
Magánszemélyek a rendelet hatályba lépése után
- tízmillió pesót (hivatalos árfolyamon számolva valamivel több, mint 9000 dollárt) utalhatnak
- és 50 milliót vehetnek fel
anélkül, hogy bárki kérdéseket tenne fel. Korábban a limit mindkét esetben egymillió peso (900 dollár) volt. (Egy argentin peso 0,31 forint.)


