Kína megmondta Amerikának: csak egyetlen esélye van, különben harc lesz
A vámháborút és a kereskedelmi háborút az Amerikai Egyesült Államok egyoldalúan indította el, ezért ha valóban tárgyalni kíván, előbb őszinte szándékról kell tanúbizonyságot tennie – közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium, miután sajtójelentések szerint Washington tárgyalásokat kezdeményezett Pekinggel a Donald Trump által kilátásba helyezett vámintézkedések ügyében.

A kínai állami médiához köthető közösségi médiafiók, a Jujuan Tantian csütörtökön arról számolt be, hogy az amerikai fél a közelmúltban több alkalommal is megkereste Kínát különböző csatornákon keresztül abban a reményben, hogy a két ország között tárgyalások kezdődhetnek. A bejegyzés szerint a megkeresések arra utalhatnak, hogy Peking nyitott lehet az egyeztetésekre.
A kínai kereskedelmi tárca a fejleményekre reagálva megerősítette, hogy Kína álláspontja világos, nem akarnak harcolni, de nem is félnek tőle. Ha harcolni kell, a végsőkig kitartanak, de ha tárgyalni kell, akkor az ajtó tárva-nyitva áll. Hozzátették, hogy a megkereséseket Peking mérlegeli. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a párbeszéd csak akkor lehet eredményes, ha az Amerikai Egyesült Államok késznek mutatkozik a téves gyakorlatok korrekciójára és az egyoldalúan kivetett büntetővámok eltörlésére.
Kína nem hagyja magát
„Az utóbbi időben Washington rendre kiszivárogtatja a vámpolitika lehetséges módosításával kapcsolatos elképzeléseit, de Kína fontosnak tartja hangsúlyozni: ha az Egyesült Államok nem hajlandó érdemben változtatni egyoldalú intézkedésein, az a valódi szándék hiányát jelzi, és tovább rontja a kétoldalú bizalmat” – áll a minisztérium közleményében.
Peking szerint az olyan magatartás, amely szavakban a párbeszédet hirdeti, a gyakorlatban azonban nyomásgyakorlásra, sőt zsarolásra épül, nem vezethet eredményre Kínával szemben.
Etánvám eltörölve: Peking engedett a vegyipar nyomásának – lelassulhat a vámháború
Peking engedett az amerikai etánnal szembeni szigorításból, ezzel újra megnyílt az út a vegyipari alapanyag előtt. A kereskedelmi háború enyhülése jó hír a kínai importőrök és az amerikai palaenergia-ipar számára is.
Az amerikai etán egyik legnagyobb külföldi piaca épp Kína: az amerikai Energiainformációs Hivatal szerint a kínai cégek az Egyesült Államokból származó export mintegy felét vásárolják fel.



